Lázár János is a budai Várba költözik

Események

Budai Vár Budai Vár A Budai vár látképe a Mátyás templom tornyából
A Budai vár látképe a Mátyás templom tornyából
Vágólapra másolva!
Bakizott a terrorfenyegetésről Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kettes szintű terrorfenyegetésről beszélt, de hamar kiderült, hogy még mindig a hármas van érvényben. A tárcavezető megerősítette, hogy ő és Rogán Antal is a budai várba költözik, a minisztériumok üres épületei pedig nem maradnak állami tulajdonban. A TEK hétvégi akciójáról úgy fogalmazott: a terrorelhárítók nem hibáztak. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül52 bejegyzés
14:37
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Egy hete Paks volt a fő téma

Egy héttel ezelőtt, a 31. kormányinfón Paks volt a fő téma. Lázár János akkor elmondta: a kormány nem aggódik az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési-eljárás miatt. A miniszter a párizsi merényletekről is beszélt, titkosszolgálati információkra hivatkozva azt állította, hogy Magyarország is veszélyben lehet. 

14:42
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

A TEK fiaskója mindenkit érdekel

Mindenképpen megkérdezzük Lázár Jánost arról, mi a véleménye a TEK hétvégi akciójáról. A TEK kedden arról számolt be, hogy két hétvégi akcióban összesen hat embert fogtak el. Hajdu János, a szervezet igazgatója úgy fogalmazott, hogy valóságos bombalabort találtak. Később kiderült, hogy a második világháborúért rajongó, felvidéki magyar fiatalokról volt szó.

A Terrorelhárítási Központ rendőrei egy kiképzésen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
15:11
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár üdvözölte a kitiltott újságírókat

Megkezdődött a 32. kormányinfó. Lázár János külön üdvözölte azokat az újságírókat, akiket Kövér László döntése alapján kitiltottak a parlamentből, ezzel az RTL Klub riportereire utalt.

15:12
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Még három van hátra

Még három kormányinfó van hátra az idén. 

"Mindenkinek kitartást kívánok hozzá" – viccelődött a miniszter. 

15:13
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Európát megtámadták

A fő kérdés az előző kormányülésen is az illegális bevándorlás volt. Nem kétséges, hogy Európát megtámadták – ismételte magát Lázár János. Ebben csak összefogásnak van helye, ezért a magyar kormány az európai szövetségesekkel szeretne megoldást találni arra, hogyan lehetne megakadályozni az illegális bevándorlást.

Európát megtámadták, a fenyegetettség nő Forrás: MTI/AP/Jacques Brinon
15:14
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Növekszik a terrorveszély

A miniszter megerősítette, hogy Európában növekvő terrorveszélyre kell számítani, az általa kapott információk is erre utalnak. Magyarországon kettes fokozatú a terrorveszély,  ez a második legsúlyosabb fokozat. 

15:15
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Tarthatatlan a brüsszeli helyzet

Tarthatatlan, hogy Brüsszelben napokig rettegniük kell a lakóknak, és folyamatos a terrorveszély – mondta Lázár, aki szerint az illegális bevándorlást Európán kívül kell kezelni. Ehhez segítséget kell adni Görögországnak és a nyugat-balkáni államoknak – tette hozzá.

Görögországnak segíteni kell, hogy Európa határán kívül állítsa meg a menekülteket Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki
15:16
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nem engedünk be több bevándorlót

Az Európai Tanács elé vasárnap kerül egy új javaslat: a bizottság Törökországból újabb több mint egymillió embert akar behívni az unióba.

"A magyar kormány mindent megtesz, hogy ez ne történjen meg" – mondta Lázár, aki szerint elfogadhatatlan a kvótarendszer és a német álláspont.

15:18
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Majdnem egymillió aláírás gyűlt össze

Lázár János elmondta: már több mint 900 ezren írták alá  a kötelező kvótarendszer elleni íveket. 

Az illegális bevándorlók nem integrálhatók a társadalomba, ez az északi államokban és Németországban is súlyos kihívást jelent. 

Magyarország hosszú idők óta küzd a cigányság integrálásával, hogyan tudna akkor olyanokat integrálni, akik nem élnek velünk együtt? – fogalmazott Lázár. 

15:20
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Itt kell tartani a fiatalokat

Lázár szerint Magyarország fő feladata az, hogy a fiatalok itt maradjanak, nem pedig az, hogy helyettük Afrikából hozzunk olcsó munkaerőt. Az illegális bevándorlásnak ráadásul óriási költségei vannak – emlékeztetett. 

15:23
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár: A TEK nem hibázott

A magyarországi terrorfenyegetettségről is szólt Lázár János, aki a hétvégi TEK-akcióról is beszélt. "Meggyőződésem szerint a hat férfi érdemi fenyegetést jelentett" – mondta a miniszter, aki emlékeztetett arra, hogy az elfogottak közül ketten büntetett előéletűek.

Lázár János védelmébe vette a hétvégi akciók miatt bírált terrorelhárítókat Forrás: Origo

Lázár kiemelte, hogy konkrét biztonsági akcióban a kormány nem léphet fel szakértőként. A TEK nagyon jól teszi, ha kiemelten figyel, ezért olyan hiba nem történt, ami a TEK-nek felróható lenne. Egy ilyen helyzetben a rendőröknek az a kötelességük, hogy garantálják az ország biztonságát.

15:25
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Ne a sajtó szakértsen

A miniszter szerint a sajtó kritikus cikkeivel megrendíti a bizalmat a TEK-ben, ezért arra kérte az újságírókat, hogy a szakértelmet bízzák a terrorelhárítókra. Azt, hogy ki milyen veszélyt jelent az újságírókra, nem politikusok és újságírók döntik el – tette hozzá. Azt is kiemelte, hogy az ügyészség ma indokoltnak látta az egyik gyanúsított őrizetbe vételét. 

15:26
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Hibázott, aki alábecsülte a kockázatot

A szerb–magyar és a horvát–magyar határszakaszon felállított kerítés kiválóan működik – tért át a következő témára Lázár János. Nincs húsz ember, aki átlépett volna a határon az elmúlt héten – tette hozzá a miniszter, aki szerint azok, akik alábecsülték az illegális bevándorlás társadalmi és biztonsági kockázatát, súlyos hibát követtek el.

Kerítés a régi Horgos–Röszke határátkelőhelynél, a magyar–szerb határ szerbiai oldalán. Lázár szerint kiválóan működik Fotó: Polyák Attila - Origo
15:28
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Kellett a koordinációs központ

Valóban volt több olyan kormányhatározat 2002 és 2010 között, amely koordinációs szervezetet hozott létre a terror ellen, de 2010 óta ilyen nem működött. Azért született az új kormányrendelet, mert újjá kellett szervezni a terrorellenes kormányzati koordinációs bizottságot, hogy megfelelő legyen az információáramlás. Szakmai, nem pedig politikai szervezetről van szó – mondta Lázár. 

15:30
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Megduplázzák a gazdáknak járó hitelkeretet

Messze meghaladja a vártat az érdeklődés a földárveréseken, ezért Lázár János ma utasította Matolcsy György jegybankelnököt, hogy emelje meg a gazdáknak nyújtható hitelkeretet. 

Az eddigi 150 milliárdos hitelkeretet kimerítették, ezért Lázár János még egyszer ugyanennyit kért. 

15:33
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nem jelentenek problémát a külföldiek

Nem jelent érdemi kockázatot az a mennyiségű föld, amit külföldiek vásároltak meg – reagált a kritikákra Lázár. Egy burgenlandi, részben magyar család földvásárlása nem jelenthet kockázatot az országra. Ha ez így lenne, nagy bajban lennénk – mondta.

Nem jelent érdemi kockázatot néhány külföldi földvásárlása Fotó: Polyák Attila - Origo
15:34
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Mezőhegyes nyugodjon meg

Nem akarunk Mezőhegyes önkormányzatával semmilyen harcot, ezért fel fogom keresni a polgármestert, hogy együttműködjünk – utalt a helyi ménesbirtok körül kialakult konfliktusokra Lázár. A miniszter mindenkit megnyugtatott, hogy az új mezőhegyesi mintagazdaságban mindenki fog munkát kapni. 

15:37
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Piaci alapú legyen a bérleti díj

A kormány támogatni fogja Győrffy Balázst, aki keresztes háborút folytat annak érdekében, hogy az új tulajdonosok élhessenek bérleti jogukkal – utalt még mindig a mezőhegyesi konfliktusra Lázár. Azt akarják elérni, hogy a szerződés felmondására ne legyen joguk az új tulajdonosoknak, a bérleti díj felemelésére viszont igen. 

15:39
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Brüsszel megtámadta Magyarországot

Brüsszel láthatóan zászlajára tűzte Magyarországot - utalt Paksra Lázár, aki reméli, hogy ennek nincs köze a kerítéshez, és nem büntetni akarják az országot az állandó eljárásokkal.

Lázár szerint Brüsszel lényegében megtámadta Magyarországot Paks ügyében Forrás: MTI/Kovács Tamás

15:40
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Paks köszöni, jól van

Pask ezzel együtt köszöni szépen, jól van, és megy előre. Folyamatosan konzultálunk róla az Európai Bizottsággal. Aki Paks ellen kampányol, az a rezsicsökkentés ellen kampányol – figyelmeztetett Lázár. 

15:43
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nem privatizálják Paksot

Lázár János elmondta: ő maga is tárgyalásokat kezdeményezett európai uniós döntéshozókkal Paks érdekében. Azt is leszögezte, hogy a kormánynak esze ágában sincs privatizálni az atomerőművet, és mindent megtesznek, hogy megvalósuljon a beruházás. 

15:45
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

A bürokrácia után az építésügy következik

A kormány most a bürokrácia csökkentését tűzte zászlajára, a következő az építésügyi eljárás átalakítása lesz, amit az adóeljárás átalakítása követ majd – jelentette be Lázár.

15:47
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Milliárdok uniós támogatásból

Decemberben 1800 milliárd forintnyi uniós pénznek kell felhívás formájában megjelennie – mondta Lázár, aki szerint jövőre már 2000 milliárd forintot kell beletenni a gazdaságba.

A MÁV vonatbeszerzésére is költenek Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A kormány körülbelül 1300 milliárdnyi projektről döntött, ezek között van a MÁV vonatbeszerzése, a 3-as metró felújítása, az M6-os végigvitele a magyar határig, valamint a megyei jogú városok vasútállomásainak fejlesztése.

2017 júniusáig az összes uniós fejlesztési pályázatnak meg kell jelennie – mondta.

15:51
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Célprémium a Miniszterelnökségen

Lázár János köszönetet mondott a Miniszterelnökség dolgozóinak, hogy sikerült 9000 milliárdot kifizetni az uniós pályázatokból. Ezt célprémiummal fogom honorálni - üzente meg körülbelül 100 alkalmazottjának a miniszter. 

15:52
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Századvéd: biztos és stabil bukás

Lázár János elismerte, biztosan és stabilan elbukták a Századvég-pert. A 30 ezer oldalas dokumentumot a következő napokban át fogják küldeni annak, aki ezt a bíróságon kérte. 

15:55
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Felújítják a sírhelyeket

Lázár János elmondta, hogy több hazai emlékművet is megtekintett az elmúlt hetekben, köztük az ország nagyjainak emlékhelyeit. Ezeknek az állapota nem válik dicsőségére Magyarországnak, ezért javaslatot tett a kormánynak, hogy vizsgálják meg a korábbi miniszterelnökök sírhelyét, és ahol szükség van rá, avatkozzanak be. Ugyanakkor megnyugtatott mindenkit, hogy a háborús bűnösöket ez nem érinti. 

15:57
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Terror: harmadik fokozat

Kovács Zoltán kormányszóvivő korrigálta a korábban közölt terrorfenyegetettségi szintet: közölte, hogy továbbra is a B fokozat van érvényben, ez alulról a második fokozat. Tehát Magyarországon jelenleg nem a második, hanem a harmadik fokozat van érvényben. 

16:01
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Farkas Flóriánnak be kell tartania a szabályokat

Lázártól azt kérdezték, valóban megküldte-e a selyemzsinórt Farkas Flóriánnak? A miniszter erre azt válaszolta: akik eljátsszák a közbizalmat, azokkal szemben nem az a legsúlyosabb vád, hogy magukat lejáratják, hanem a magyarországi roma közösségnek okozzák a legnagyobb kárt. Én szolidáris vagyok a képviselőtársammal szemben, de neki is be kell tartani a játékszabályokat – üzente Farkas Flóriánnak a tárcavezető. 

16:03
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár János is a Várba költözik

Lázár János megerősítette, hogy ő is a Várba költözik Orbán Viktorral együtt. Mindenki költözik, és remélem, nagyon sokan be is fognak férni az épületbe, tehát Rogán Antal is – válaszolt egy kérdésre a miniszter, aki a kérdezőnek azt is megígérte, hogy egy kávé mellett megmutatja neki a tervrajzokat.

Ezt a panorámát látja majd Lázár János is, a miniszter megerősítette, hogy a Miniszterelnökség is a várba költözik Forrás: Origo
16:05
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár: Megtűrtek vagyunk a Parlamentben

Mi nem önszántukból hagyjuk el a Parlamentet, ez a házelnök döntése volt. Az ő meggyőződése, hogy a végrehajtó hatalomnak az Országgyűlésben nincs helye. 

Mi is csak megtűrtek vagyunk  – mondta Lázár. 

16:06
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Ha az elődöknek jó volt, nekünk is az lesz

Lázár szerint kormányozni egy padról is lehet egy laptoppal, ezért teljesen felesleges az irodaharc. Az MTA budai épülete például tökéletesen alkalmas arra, hogy oda költözzön a belügyminiszter. Ha Keresztes-Fischer Ferencnek is jó volt, akkor nekünk is az lesz – mondta a költözésről Lázár. 

16:08
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Brüsszellel szemben két választás van

Ha Brüsszellel szemben a bírósági utat választjuk, akkor nincs értelme megállapodásról beszélni. Ha a megállapodást választjuk, akkor annak viszont hatása lesz a magyarországi energiaárakra. Ez évi százmilliárd forintos kiadást is jelenthet a magyar államnak. 

16:11
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Megvédik a zsidó közösség tagjait is

Lázár János az Origo kérdésére elmondta: a magyar kormány minden magyar állampolgár biztonságát garantálja. A Mazsihisz segítségkéréséről természetesen tájékoztatta Orbán Viktort, a következő kormányülésen napirend előtt szó lesz a levélről. A belügyminiszter azonban már megtette a szükséges intézkedéseket a magyarországi zsidó hitközség védelmére. 

16:12
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Készen állnak az új határzárra

Ha Németország, Ausztria vagy Szlovénia lezárja a határait, akkor fennáll a veszélye, hogy az embercsempészek módosítják a menekültek útvonalát. Első helyen a lehetőségek között a magyar–román határszakasz áll, ezért készen állunk a biztonsági határzár felemelésére, de erre csak akkor van szükség, ha a németek vagy az osztrákok lezárják a határt. 

16:15
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Brüsszel sok pénzbe fog kerülni

Van reális esély arra, hogy egy brüsszeli megállapodás esetén súlyos többletköltsége lesz a kormánynak, de ezt nem hárítja át a lakosságra – erősítette meg Lázár János. 

16:16
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Jól halad a NAV átalakítása

A NAV-átalakítás kétlépcsős, és jól halad. A szervezeti változások decemberben elkezdődnek, az adóeljárási reformokról jövőre döntenek. 

16:18
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Kiemelten támogatják a lakásépítést

December hatodikán tárgyalja a kormány a lakásépítések támogatását – mondta a miniszter. Ez mindenképpen kiemelt feladat lesz, mert az épített lakások számától is függ a gazdaság növekedése. 

16:19
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Angela Merkel a barátunk

Angela Merkel Magyarország nagy támogatója és barátja, nekünk semmilyen érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy a CDU meggyengüljön – válaszolt egy következő kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy a német politikai elit elveszítette a realitásérzékét. 

16:21
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Mindenre felkészültek

Magyarország arra is felkészült, ha esetleg az ukrán határon át érkeznének a menekültek. Erre azonban nincs sok esély, a titkosszolgálati jelentések inkább az irányba mutatnak, hogy a német vagy osztrák határ lezárása esetén Romániából jönnek majd.

16:22
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár megnyugtatta Tarlós Istvánt

Tarlós István aggodalma nyilvánvalóan tiszteletben tartandó, de a főváros 2010 óta minden bajban számíthat Orbán Viktor és a kormány segítségére – nyugtatta meg a főpolgármestert Lázár. 

16:25
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

A sajtónak be kell tartania a szabályokat

Az igényt, hogy a kormány álljon a sajtó rendelkezésére, a kormányinfóval korlátlanul kielégítjük – mondta Lázár, aki szerint ugyanakkor mindenkinek be kell tartania a szabályokat. Ha valakit nem hívnak meg egy sajtónyilatkozatra, akkor oda nem illik elmenni – utalt az RTL Klub kitiltására a miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy erről nem ő dönt, hanem a házelnök. 

Természetesen nem örülök a konfliktusnak, de a sajtóval kapcsolatban is reális elvárás, hogy betartsa a szabályokat  – tette hozzá.

16:27
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nem sérül a sajtószabadság

Kovács Zoltán szerint nem igaz, hogy sérül a sajtószabadság. "Semmilyen titkolnivalónk nincs" – mondta a kormányszóvivő, aki példaként hozta fel, hogy két, két és fél órán át szoktak válaszolni az újságírók kérdéseire a kormányinfókon.

16:33
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

A választók bizalmát kell megnyerni

A pártok támogatásáról szóló legújabb közvélemény-kutatásokra reagálva Lázár János elmondta: fontos eredmény, hogy képesek az országot megvédeni. Ez mindennél fontosabb, még a pártpolitikai vitákat is felülírja. 

"Persze az is fontos, hogy a választópolgárok bizalmát megtartsuk, ezen dolgozunk" – tette hozzá. 

16:35
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Orbán Viktornak kreatív ötletei vannak

Lázár János nem fél attól, hogy nem tudják hasznosítani a minisztériumok üresen maradt épületeit. Egy dolog biztos: nem maradnak állami tulajdonban. 

"Orbán Viktor arról sem mondott le, hogy minisztériumokat vidékre költöztessen. Elég kreatív ötletei vannak" – mondta Lázár. 

16:39
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Senki nem Pécs ellen dolgozik

Senki nem Pécs ellen akar ágálni, összesen hat képet érintene, hogy megvalósítsák a festő álmát, és legyen egy Csontváry-kiállítás Budapesten - utalt a kiállítás körül kialakult vitákra Lázár. A miniszter szerint nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a művész különösen fontosnak tartotta az első világháború emlékezetét, amelynek hamarosan centenáriuma lesz. 

16:42
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Kudarcos a romák felzárkóztatása

Ahogy Németországban komoly kihívást okoz az ott élő török kisebbség integrálása, Magyarországon inkább kudarcos, mint sikeres a magyarországi roma közösség felzárkóztatása. Ez a többség felelőssége is, nem csak a romáké – utalt korábbi kijelentéseire Lázár.

Bokorra dobott ruhák száradnak Tiszavasváriban, a Széles úti cigánytelepen. Lázár János szerint inkább kudarc, mint siker a magyaroszági romák felzárkóztatása Forrás: MTI/Balázs Attila
16:44
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Egyeztet a belügy és a Mazsihisz

Hónapok óta egyeztetések vannak a Mazsihisz és a Belügyminisztérium között arról, hogyan tudja fokozottan védeni a kiemelt létesítményeiket. Ez az elmúlt 25 évben minden terrorfenyegetettség idején így volt – mondta Lázár. A Mazsihisz vezetőit a következő kormányülésen arról hallgatják meg, hogyan változott ez a fenyegetettség az utóbbi időkben. 

16:46
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Tiszadob az ország állapotának kritikája

Lázár elismerte, hogy az ország állapotának kritikája a tiszadobi kastély állapota. Az államreform feladata, hogy ez változzon, és a kastély végre kinyisson – tette hozzá. 

16:51
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Le is bonthatják a kerítést

Lázár szerint a válsághelyzet miatt a kerítésre egyelőre szükség van, mert ha nem lenne a kerítés, akkor a menekültek itt jönnének. Ha március 15-én megszűnik a válsághelyzet, akkor lebontják a kerítést. Martonfán és Sormáson viszont nem építik meg a tervezett menekülttáborokat. 

16:56
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lesz vizitdíj

Nem lesz vizitdíj – mondta kérdésre válaszolva Lázár János, aki szerint a jelenlegi kormánynak nincs szégyellnivalója az egészségüggyel kapcsolatban. 

16:58
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

A menekült gyerekeket fel kell nevelnünk

A miniszter megerősítette, hogy a vártnál alacsonyabb volt a nők és a kiskorúak aránya a migránsok között. Magyarországra több száz gyermek érkezett egyedül, rájuk külön szabályok érvényesek. A gyereket abszolút védelmet illeti meg, amit a magyar kormány megad. Ha nem sikerül megtalálni a szüleiket, akkor őket a magyar kormány fogja felnevelni – tette hozzá. 

17:02
november 26, 2015
Vágólapra másolva!

Lázár hozzászokott a sértegetésekhez

Lázár János megerősítette, hogy Gőgös Zoltán kritikáit nem tekinti sértésnek. Mint mondta, meg szokta hallgatni, és el szokta olvasni az írásait, és az abban foglaltakat meg is szokta fontolni. 

"Most elszakadt nála a húr. Érdekes, hogy ez elég gyakran előfordul olyan politikusokkal és döntéshozókkal, akikkel kapcsolatba kerülök" – utalt Tarlós Istvánnal kialakult vitájára Lázár.