Tiffán Zsolt:Nehogy arról vitatkozzunk, Józsi vagy Béla az anya

Tiffán Zsolt beszél Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2012. június 20. Tiffán Zsolt fideszes képviselő felszólal a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
Facebookon állt ki Kövér László és Kovács Ákos mellett Tiffán Zsolt. A fideszes országgyűlési képviselő szerint ha így haladnak a dolgok, azon fognak vitatkozni az emberek, hogy "Józsi vagy Béla legyen az anya".
Vágólapra másolva!

Tiffán Zsolt is beszállt a genderháborúba. A fideszes országgyűlési képviselő Facebook-oldalán üzente meg: mindenben egyetért Kövér Lászlóval és Kovács Ákossal.

Tiffán Zsolt szerint ne a csík tolja a repülőt Forrás: MTI/Földi Imre

Ez a dolgok rendje

A házelnök a vasárnapi Fidesz-kongresszuson fejtette ki, szeretné, ha a nők „az önmegvalósítás legmagasabb minőségének” a gyerekszülést tartanák. Az énekes-dalszerző egy nappal később pedig egy tévéinterjúban beszélt arról, hogy a nőknek az a dolguk, hogy valakihez tartozzanak, és valakinek gyereket szüljenek.

Tiffán azt írta, minden tisztelete a dolgozó nőké, de több millió éve az a dolgok rendje, hogy a nők szüljenek.

„Engedtessék meg valamit az asztalra valamit lerakó embereknek, hogy évezredes törvényeket magukénak valló dolgokat legitimáljanak!

Nehogy már a csík tolja a repülőt!” – írta a politikus.

Tiffán Zsolt és Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kifordult a világ

Tiffán Zsolt saját szavai szerint nem ért egyet a vitával, amely arról szól, hogy a nők szüljenek-e gyereket.

„Hova fordul ki ez a világ önmagából?

Tudják maguk, mi a baj? Az emberiség több ezer éves misztériumát vonják kétségbe! Csak azért, mert egy beteglelkű szuperhatalom ezt kívánja önöktől! Mindazok, kik kétségbe vonják az említett két derék úr szavait, az emberiség létezését kérdőjelezik meg!” – tette hozzá.

A teljes bejegyzést itt elolvashatja.