Evolúciós oka van, hogy félünk a sötétben

Bár ma már nem lenne rá szükségünk, még mindig szorongunk a sötétben

Valójában teljesen logikus oka van annak, hogy miért félünk a sötétben: az emberek nem voltak mindig csúcsragadozók, nappali fényhez alkalmazkodott szemünk miatt pedig sötétedés után vagyunk a legvédtelenebbek.

Az, hogy emberként csúcsragadozónak mondhatjuk magunkat, korántsem testi fejlődésünknek köszönhető – gondoljunk csak arra, hogy mennyi esélyünk lenne puszta kézzel, fegyver nélkül mondjuk egy oroszlán vagy egy leopárd ellen.

Bár ma már nincs okunk rá, még mindig szorongunk a sötétben Forrás: Flickr / Milosz1

Az emberiség találékonyságának, ehhez kapcsolódóan pedig technológiai fejlettségének köszönheti azt, hogy a legveszélyesebb állatfajnak minősül – nem volt azonban mindig a kezünkben ez a hatalom.

Kiszolgáltatottak voltunk a sötétben

Az emberiség hajnalán mindössze néhány lándzsa, esetleg egy-egy kezdetleges íj segítette őseinket a túlélésben. A világossághoz alkalmazkodott szemünknek hála

szürkületben védtelenebbek vagyunk, sötétben pedig szinte teljesen kiszolgáltatottak leszünk,

a ragadozók számára pedig tökéletes lehetőséget biztosítunk arra, hogy vacsorára elfogyasszanak minket. Nem csoda hát, hogy az évezredek alatt kialakult bennünk egy erős félelem a sötéttől és a vele járó ismeretlentől.

Szorongás, nem pánik

Ez a félelem olyan erőssé vált, hogy a biztonságot jelentő technológiai fejlődés ellenére még mindig él bennünk, főleg gyerekkorban, amikor még kevésbé nyomjuk el tudatosan, az évtizedes tapasztalatokból tanulva.

A gyerekek részben tanult minták alapján, részben ösztönösen tartanak a sötéttől Forrás: Flickr / Mark Kirchner

A Torontói Egyetem tudósainak egy 2012-es kutatása azonban kimutatta, hogy ez a félelem nem pánikszerű, hanem egyfajta baljóslat, szorongás, rossz megérzéshez hasonlítható érzés, amelynek hála éberebbek leszünk, és

sokkal érzékenyebben figyeljük a körülöttünk zajló történéseket.

Pontosan erre volt szükségük az őseinknek is: nem megbénító, páni félelemre, hanem folyamatos éberségre és figyelemre. Ez váltja ki a „menekülj vagy harcolj” reakciót is.

Ösztönös és tanult félelem

A sötéttől való félelem valójában az ismeretlentől való rettegést jelenti – mivel szemünk nem alkalmazkodott a rossz fényviszonyokhoz, nem látjuk, mi történik körülöttünk, a jóval fejletlenebb hallásunkra hagyatkozunk. Persze a gyerekek félelme a sötéttől például nem feltétlenül csak ösztönös, egy részét a szüleiktől is tanulják.

Régen védtelenebbek voltunk a ragadozókkal szemben, mint most Forrás: AFP/Photononstop/Emilie Chaix

Nem feltétlenül kellene kiirtani ezt az ösztönt egyébként az emberekből – bár az elmúlt néhány száz évben nem igazán volt okunk arra, hogy tartsunk az ilyesfajta ismeretlentől, kerülhetünk még olyan helyzetbe, ahol nagyon is jól jön a sötétben érzett szorongás és a kiélesedett érzékek.