Csak akkor fizessen kétszer annyit, ha kifejezetten erre gerjed

Vágólapra másolva!
Március 31-éig be kell fizetni a kamarai tagdíjat. Aki ezt nem teszi meg, a duplájával tartozik, írja a Mazars.
Vágólapra másolva!

„Érdemes a határidőt betartani, hiszen tényleges végrehajtás indul a nem fizetők ellen, és a NAV a tartozáson felül további

5000 forint végrehajtási díjat

is felszámít majd. Kibúvó sincs, hiszen az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti, ráadásul a végrehajtás megindításának ténye a cégnyilvántartásba is bekerül, ami további kellemetlenségeket okozhat” – foglalta össze Dr. Borsy János, a MAZARS-szal együttműködő Borsy Ügyvédi iroda, cégjogi szakjogásza, a Marcalliance tagja.

Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását is. A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz: a 2012. január 1-től életbe lépett rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek

  • kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
  • a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5000 forint kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból),
  • a Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

A kamarai tagság továbbra is önkéntes, így a regisztrált vállalkozások

nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.

A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni és kamarai hozzájárulásukat megfizetni. A bejelentkezéshez szükséges adatlapot

elektronikusan és papíron is be lehet nyújtani,

cégszerű aláírással ellátva, és mellékelni kell a kötelező kamarai hozzájárulás befizetését igazoló bizonylatot is.
A kötelező regisztrációt a kamarák is ellenőrzik, az egyéni és társas vállalkozások közhiteles nyilvántartásaiból kiindulva hivatalból is intézkedhetnek – ezekhez a nyilvántartásokhoz hozzáférési jogot biztosít a már említett jogi háttér.

Amennyiben a területi gazdasági kamara azt állapítja meg, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, felszólítja, hogy ennek a kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást,

és az adóhatóság bevonásával intézkedik a kamarai díjak behajtásáról,

mondta Dr. Borsy János, ügyvéd, társasági jogi és cégjogi szakjogász a MARCALLIANCE partnere.