Csökkent a jegybankok aranyéhsége

arany gold
Vágólapra másolva!
Két kivétellel globálisan lassult a jegybankok aranybeszerzése februárban – derül ki a World Gold Council adataiból. A januári 45 tonna sárga nemesfémhez képest a februári 25 tonna megvásárlása jelentős csökkenésnek számít.
Vágólapra másolva!

A vásárlások olyannyira zsugorodtak, hogy a havi eladások is meghaladták a mértékét. Ennek következtében a globális jegybankoknál lévő arany mennyisége nettó 16 tonnával csökkent februárban – írja a CNBC. Ez pedig az első zsugorodás 2015 júniusa óta.

A két nagy kivételt Kína és Oroszország adja,

amely államok jegybankjai 10, illetve 11 tonnával növelték az állományaikat, miután az elmúlt tíz évben ezen országokban igencsak felfutottak a vásárlások.

Forrás: AFP/Ozan Kose

Mindazonáltal a vásárlási ütem csökkenése feltehetően csak szezonális jellegű – mondta Simona Gambarini, a Capital Economics árupiaci közgazdásza. Az elemző szerint ugyanis a beszerzések folytatódni fognak idén, ahogy az arany továbbra is stratégiai tartalékeszköz marad a központi bankok számára.

Az aranytartalék növelése különösen a feltörekvő piacokon várható, amelyek jegybankjai jelenleg a teljes eszközállomány arányában kevesebb arannyal bírnak, mint a fejlett gazdaságok. Az egyik legfontosabb szempont pedig – tette hozzá az elemző –

a dollárral szembeni diverzifikáció

lehet a tartalékokban.