Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi vezetői közül Joseph Blatter elnök, Jérome Valcke főtitkár és Markus Kattner pénzügyi igazgató összesen 80 millió dollárt keresett az utolsó öt hivatali évében.

A jelentős összegű béremeléseket, prémiumokat és egyéb bónuszokat igazoló szerződéseket a FIFA zürichi székházában csütörtökön tartott házkutatás során foglalták le. A szervezet korrupciós botrányának részeként ezt az ügyet is a svájci főügyészség és az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vizsgálja.

Bill Burck, az amerikai Quinn Emanuel ügyvédi iroda vezetője elmondta, hogy

a három sportvezető szoros együttműködésben tervelte ki és hajtotta végre a pénzszerzést.

Michael Lauber svájci főügyész Blatter ellen szeptemberben, Valcke ellen márciusban indított eljárást hűtlen kezelés miatt. Mindketten tagadják a vádakat.

Josep Blatter Forrás: AFP

A FIFA etikai bizottsága Blattert hat, Valckét 12 évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől. Kattner ellen nem zajlik büntetőeljárás.

Blatter 12 millió dolláros bónuszt kapott a 2014-es brazíliai világbajnokság után, és a papírok alapján ugyanennyi járt volna neki a 2015 és 2019 közötti elnöki ciklusa végén, miközben

az alapfizetése évente 3 millió dollár volt.

Valcke - akinek évente 2 millió dollárt keresett - 10 milliót kapott a tavalyelőtti világbajnokságot követően, a 2018-as oroszországi vb után pedig 11 millió járt volna neki.

Kattner szerződését tavaly május 31-én - négy nappal a FIFA-botrány egyik mérföldköve, a magas rangú tisztségviselők zürichi őrizetbe vétele után - 2023-ig meghosszabbították. A megállapodás záradékaiban aránytalanul magas összeg szerepel végkielégítésként.

A nemzetközi szövetség közlése szerint az etikai bizottság is megvizsgálja a csütörtökön lefoglalt szerződéseket, és az azokban szereplő kifizetéseket.