Sztrájkról és tüntetésről is kérdezzük Lázár Jánost

Események

Lázár János sajtótájékoztatója
Lázár János sajtótájékoztatója
Vágólapra másolva!
167 milliárd forintos béremelés lesz jövőre az egészségügyben, a Kelenföldi pályaudvar körzetében épitik fel az új szuperkórházat, a Klebelsberg központnak pedig 58 kisebb szervezeti egysége lesz - hangzott el a mai kormányinfón. Szóba került Spéder Zoltán nagyvállalkozó személye, róla azt mondta a miniszter, hogy a barátja volt, és az is marad.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül64 bejegyzés
12:22
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

3-as metró felújítás

Szolgáltatásmegrendeléssel oldaná meg a főváros a 3-as metróvonal felújítása miatt szükségessé váló járműpótlást, ha a kormány július 5-ig garanciát nyújt a költségek átvállalására. Megkérdezzük Lázár Jánost, meglesz-e a kormánygarancia.

Még mindig sok a kérdőjel a 3-as metró felújítása körül Forrás: MTI/Jászai Csaba
12:23
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lesz-e 30 százalékos béremelés

30 százalékos béremelést követelnek az önkormányzati dolgozók, különben sztrájk lesz. Tud-e a kormány ekkora béremelést nyújtani – kérdezzük majd a minisztert. 

12:24
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Mit szól Novák Előd lemondásához?

Novák Előd távozásáról is megkérdezzük majd Lázár Jánost.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke eligazítást tart a párt választási megfigyelőinek Ózdon Forrás: MTI/Vajda János
15:35
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Menetrendszerű késés

A 53. Kormányinfó is késéssel kezdődik. 

15:51
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Kezdődik a tájékoztató

Kezdődik az 53. Kormányinfó. 

15:54
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

A versenyképesség javítása a cél

Múlt pénteken a kormány döntött arról, hogy nyáron szeretnék lezárni a stratégiai kérdéseket, mint például az egészségügy és az oktatás helyzetéről. Lázár János szerint a kormány számára a gazdasági versenyképesség javítása a legfontosabb. A kormány ezért dolgozik az egészséges Magyarország programon. A miniszter elmondta, hogy a vidéki kórházakban az elmúlt években 500 milliárdos fejlesztés volt. 

15:56
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Drasztikus béremelés az egészségügyben

A magyar egészségügy legerősebb része maga az orvos és az ápolónő - mondta Lázár János. A kormány ezért 167 milliárd forintot különített el az egészségügyi béremelésekre a jövő évi költségvetésben - mondta a miniszter. A kormány megállapodott a szakszervezetekkel és az orvoskamarával a béremelésekről, így szeptember 1-jétől bruttó 107 ezer forinttal emelkedik az orvosok fizetése.

15:58
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Egészséges Magyarországot akar a kormány

Magyarország nem rendelkezik azzal a gazdasági erővel, mint Németország vagy Svédország, így az ottani fizetéseket itthon nem lehet garantálni, de a kormány továbbra is a fokozatos bérfelzárkóztatás mellett áll - mondta Lázár János. Az egészséges Magyarország program keretében szeptembertől egy új népegészségügyi programhoz fog - tette hozzá.  

16:00
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nagy fejlesztések a lakótelepeken

Lázár János szerint a mindennapos testnevelés jótékony hatásai már most megmutatkoznak. Mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie az utóbbi években elkészült sportlétesítményeknek. A lakótelepeken multifunkcionális sporttelepeket akar a kormány létrehozni, hogy ahhoz mindenki hozzáférhessen - tette hozzá. 

16:02
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megállapodás a Semmelweis egyetemmel

Az orvosképzésről azt mondta Lázár János, hogy az ország egyik legfőbb értéke. A Semmelweis Egyetemmel olyan megállapodást akar kötni a kormány, hogy az intézmény a világ legfejlettebb egyetemei közé kerülhet. 

16:05
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megvan a szuperkórház helye

Budapesten 25 egészségügyi ellátóintézmény összesen 4,3 millió ember ellátásával foglalkozik, éppen emiatt szükség van egy egészséges Budapest programra is - mondta a miniszter. Lázár János szerint négy nagy egészségügyi centrum jön létre Budapesten, így a Kelenföldi pályaudvar körzetében jöhet létre a szuperkórház. A miniszter elmondta, hogy a következő években egy észak-budai szuperkórház is létrejöhet. 

16:06
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Kevesebb halálozást szeretne a kormány

Szeptemberben folytatódik az egészséges Magyarország program kidolgozása. A cél, hogy a mostani 130 ezer fős halálozási szám csökkenjen, így az idő előtti elhalálozás mértéke is kisebb legyen - mondta a miniszter.   

16:08
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Brüsszel a bevándorlás pártján áll

Lázár János elmondta, hogy Brüsszelben újabb javaslatok merültek föl a bevándorlással kapcsolatban. A legutóbbi időszakban megjelent tervezetekből nem derül ki, hogy mi az EB célja. Joggal feltételezhetjük, hogy a bizottság célja a további bevándorlás elősegítése. Magyarország problémáit nem a bevándorlás oldja meg - mondta a Miniszterelnökség vezetője. 

16:11
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Elvi vita van a bizottsággal

Az európai családokat kell támogatni, és nem a bevándorlás megszervezését kell segíteni. Áthidalhatatlan a különbség a bizottság álláspontja és a magyar kormány véleménye között - mondta a miniszter. Lázár János szerint elvi különbség van az álláspontok között, és reméli, hogy a választók is megerősítik ezt az elvi különbséget. 

16:13
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megtudjuk, hogyan gondolkodnak a választók

Szeptember végén vagy október elején lesz egy népszavazás, amin a választók elmondhatják a véleményüket. A népszavazás legfontosabb célja, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodnak a magyarok erről a kérdésről - mondta a miniszter. 

16:15
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Pár ezer menedékkérő volt csak

Nem akarunk a magyar határon sem táborokat - mondta a miniszter. Lázár János szerint 177 ezer regisztrálóból csak 2-3 ezer ember élt a lehetőséggel, hogy menedékkérelmet adjon be.  

16:17
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Megjött a politikusok esze

A bevándorlóknak nem az a céljuk, hogy Magyarországon maradjanak, hanem az unió fejlettebb területei felé mennének - mondta a miniszter. Lázár János megköszönte a kormány nevében az alaptörvény módosításához érkezett ellenzéki szavazatokat. Úgy látszik, megjött a politikusok esze - tette hozzá.   

16:20
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

58 tankerületi központ lesz

Lázár János arról is beszélt, hogy Brüsszelnek meg kellene már értenie, hogy Magyarországnak nincsen szüksége bevándorlókra, hanem a családokat akarja támogatni. A kormány arról is döntött, hogyan szervezi át a Klebelsberg központot. 58 szervezeti egysége lesz a Klebelsbeg központnak, ezek mind önálló költségvetéssel rendelkeznek majd. 

16:24
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

240 milliárd a földeladásokból

240 milliárd forintos bevétele volt eddig az államnak a földeladásokból. A parlament fog dönteni majd erről az összegről az őszi ülésszakban - jelentette be a miniszter. Lázár János azt mondta, hogy a javaslatok között szerepel olyan, hogy az államadósságot csökkentsék ebből az összegből, de valaki szerint az ipari parkokat kell fejleszteni. 

16:27
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

500 millió a hadigondozottaknak

A II. világháború hadigondozottainak és hadiárváinak járó juttatásból eddig 51 ezer ember részesült - mondta a miniszter. Nemzetközi példákra hivatkozva szeretné a kormány a hadigondozás rendszerét átalakítani. A magyar állam rosszul mérte föl az igényeket, mivel 17 ezer kérelemre számított a kormány, és 58 ezer érkezett. A kabinet évente 500 millió forintot költ a hadigondozottak segítésére.  

16:30
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megújul a közigazgatási informatika

A kormány döntött arról is, hogy lezárja az aszfaltügyet, így a korrekció 48 milliárd forint. Ez az összeg nem vész el, mivel máshol felhazsnálható - mondta Lázár János. 170 milliárd forintot költ majd a kormány a közigzagatás informatikai rendszerének a megújítására - jelentette be a miniszter.  

16:32
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megújul az Iparművészeti Múzeum

25 milliárd forintért újul meg az iparművészeti Múzeum 2019-re - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy a kormány támogatja azt az ötletpályázatot, ami a Szent György tér jövőjéről szól. 

16:33
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Marad a Várban az OSZK

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) marad a budai Várban - mondta Lázár János. Arról is beszélt, hogy vidéken majd építenek egy raktárat. 

16:35
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Ekkor fogadja el a parlament a költségvetést

2016. június 13-án fogadja el a parlament a 2017-es költségvetést - mondta Lázár János. 

16:37
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Egészségügyi béremelés: nem kell külön törvény

Lázár János arról is beszélt, hogy a jövő évi költségvetés számol a 167 milliárdos egészségügyi béremeléssel, külön törvényt nem kell erről elfogadni. 

16:40
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nemzeti buszstratégia

A kormány a holnapi ülésén dönthet a nemzeti buszstratégiáról, valamint a következő évek útépítési programjáról - mondta a miniszter. Többféle hekkelési kísérlet van arra, hogy a háttérintézmények átszervezését meggátolják - mondta a miniszter. 

16:42
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Spéder Zoltán a barátom

Spéder Zoltán a barátom volt, és a barátom is marad - mondta Lázár, éppen ezért nem tud elfogulatlanul nyilatkozni róla. A takarékszövetkezeti integráció egy nagy siker. Spéder Zoltán minden támadást ki fog védeni és túl fog élni - mondta a miniszter. Egy sikeres embert gyakrabban támadnak. 

16:46
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Még nincsenek tankerületi vezetők

A tankerületi központok helyszíneit már kiválasztotta a kormány, de január 1-jéig minden személyi kérdés rendeződni fog - mondta a miniszter. Lázár János szerint a személyi kiválasztásban nem lehetnek rossz kompromisszumok, így nem elég jó kádernek lenni, hanem szakmailag is erős emberek kellenek.  

16:50
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Orbán nem szokott üzengetni

Lázár János arról is beszélt, hogy Orbán Viktorral most beszélt, nem szokott üzengetni. A miniszter reméli, hogy a futball-Európa-bajnokság alatt a figyelem elkerül a takarékszövetkezeti integrációról. A személyemet illetően azt tudom mondani, hogy 2010 óta mindig a gyengülésemről olvasok. Én hat éve itt állok, és teszem a dolgomat - tette hozzá. A kormányfő szemtől szembe megmondja, ha valami problémája van.  

16:52
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Több mint gyanú Kovács Béla ügyében

A miniszter arról is beszélt, hogy Kovács Béláról megkérdőjelezhetetlen információkat adott át a Belügyminisztérium az illetékes hivataloknak. Több mint megalapozott a gyanú Kovács Bélával kapcsolatban - tette hozzá. 

16:52
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Szó eshet a Déli pályaudvarról

A Déli pályaudvar ügye holnap napirendre kerülhet a kormányülésen - mondta a miniszter. 

16:56
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

A teherfuvarozás a kitörési pont

Lázár János arról is beszélt, hogy a magyar teherfuvarozók esetében több tucat javaslat van az asztalon az ágazat helyzetének a javítására. Ez egy olyan ágazat, amiben közép-európai vezetők lehetünk - tette hozzá.  

16:58
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Mindenhonnan elszállítják a szemetet

Az országban egyetlen települése sem lehet szemétszállítás nélkül - mondta a miniszter. Lázár János elmondta, hogy a kormány érzékeli a problémát a szemétszállítás területén, zajlanak az egyeztetések ezen a területen. Egy új rendszer átállásakor sem maradhat egyetlen település sem szemétszállítás nélkül - mondta a miniszter. 

17:02
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

A kiskunhalasi incidens

A kiskunhalasi táborban történtekről Kovács Zoltán azt mondta, hogy egy 27 éves algériai férfi megtagadta az együttműködést a hatóságokkal. 

17:12
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Nem lesz kórházbezárás

Lázár János arról is beszélt, hogy nem akarnak kórházakat bezárni a fővárosban. Bizonyos funkciók megmaradnak a János kórházban is, de a legtöbb beteget a Kútvölgyibe kell majd irányítani. Így nem rosszabbul, hanem jobban járnak a budaiak. Új kórházakat és új centrumokat építünk - tette hozzá. 

17:15
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Megmaradnak az aktív ágyak

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, hogy a fő kérdés, hogy hány aktív ágy van Budapesten. A fővárosban jelentősen javítani kell az ellátást, így nem akarunk kórházi ágyakat megszüntetni. 

17:19
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Szakmai döntés született

Lázár János szerint, ha a technikai feltételek meglesznek, akkor a János és a Péterfy aktív ágyai nem fognak már üzemelni. Egy ilyen volumenű budapesti beruházás évekig tart majd. A budai polgármesterek inkább a János kórház fejlesztését szerették volna, de a szakmai érvek nem erről szóltak - mondta a miniszter.  

17:21
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Navracsics a bizottság álláspontját mondta

Navracsics Tibor klubrádiós kijelentéséről azt mondta Lázár János, hogy konkrétan nem hallotta a nyilatkozatot. Magyarország továbbra sem érdekelt semmilyen bevándorlásban. Tibor vélhetően az Európai Bizottság álláspontját képviselte - tette hozzá.  

17:22
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lehet eligazodni

Az uniós kötelező kvótáról azt mondta, hogy egyelőre nem lehet teljes mértékben eligazodni a bizottsági javaslatok között. Lázár János szerint Kósa Lajosnak helyén van az esze.  

17:25
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Mi lesz a háttérintézményekkel?

Lázár a háttérintézményekről azt mondta, hogy a múlt pénteki kormányülésen technikai okok miatt nem sikerült erről tárgyalni. Minél tovább húzzák a miniszterek az ügyet, annál rosszabb helyzetbe kerülnek - tette hozzá. 

17:28
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Adatigényléssel kell élni

A Miniszterelnökség vezetője a kórházi kancellári rendszerről azt mondta, a jóváhagyás megtörtént. Az állami hirdetési ügynökséggel kapcsolatban adatigényléssel kell élni - ezt tanácsolta Lázár János az egyik újságírónak.  

17:33
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Herczog-per: nincs még megoldás

Lázár János arról is beszélt, hogy Herczog-perben egyelőre nem várható megoldás. A magyar állam évek óta viszi ezt a pert, a kormány mérlegeli a megegyezést, de a per egyelőre halad tovább. Ha az állam elveszíti a pert, akkor ki kell adni a műkincseket. 

17:36
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Egyelőre tovább működik a Kurucinfo

A Kurucinfo mindig figyelemmel kíséri a pályafutásamot - mondta Lázár. Többször is az Egyesült Államokhoz fordultunk a portál betiltása ügyében, de eddig mindig elutasítottak minket - tette hozzá. 

17:38
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Folyamatos együttműködés

A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt folyamatos lesz az együttműködés a francia hatóságokkal - mondta Lázár. 

17:42
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár és Orbán utasított

Az OSZK átalakításával kapcsolatban a kormány mérlegelte a lehetőségeket, és végül úgy döntött, hogy marad a Várban. Lázár szerint a miniszterelnökkel közösen döntöttek úgy, hogy leállítják a Radetzky-laktanya bontását. Vissza kell állítani az eredeti állapotokat - tette hozzá. 

17:44
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Radetzy-laktanya: 2010 előtt kapott engedélyt

Még a 2010-es kormányváltás előtt adtak engedélyt a hatóságok a Radetzky-laktanya bontására - mondta Lázár János. 

17:48
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Túljelentkezés a pályázatoknál

Lázár János arról is beszélt, hogy minden uniós pályázat 60 százaléka jelent meg 2016 júniusáig. A településfejlesztési pályázatokat azért kellett felfüggeszteni, mert 20-30 szoros volt a túljelentkezés. 

17:52
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

A kormány támogatja Pécset

A Miniszterelnökség vezetője a Zsolnay-gyárról azt mondta, hogy a kormány számára a legfontosabb, hogy a munkahelyek megmaradjanak. A cég részt vehet az Iparművészeti Múzeum felújításában. A kormány támogatja Pécs városának az ügyben tett lépéseit. 

17:55
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Új lehetőségek a takarékoknak

A takarékszövetkezeti integráció első szakasza lezárult, most újabb lehetőségeket nyújt majd a kormány számukra - mondta Lázár János. 

18:01
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Mi lesz a vonatokkal?

Lázár János személyesen beszélni fog Dávid Ilonával, a MÁV vezetőjével, hogy tényleg ritkulnak-e a vonatok a Balaton északi partján. 

18:02
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Újabb küzdelem jön

A győzelem után újabb küzdelem jön - így reagált Lázár János arra felvetésre, hogy mi lesz Spéder Zoltán jövője. 

18:04
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Béremelés jöhet

A Miniszterelnökség vezetője szerint a munkaerő hiánya arra fogja kényszeríteni a munkaadókat, hogy emeljék a béreket. A fizetések emelkedése a megoldás többek között az építőiparban - tette hozzá.   

18:06
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Még nincs döntés a tranzitzónáról

Nincs kormánydöntés még arról, hogy épül-e tranzitzóna Ásotthalom térségében. 

18:10
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Erősített a vízirendőrség

A Tiszán és a Maroson megerősítették a vízirendőrséget - mondta a miniszter. Kiváló magyar ember Navracsics Tibor, de az Európai Unió biztosa - mondta Lázár János. 

18:12
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Kevesebb bürokráciát akar Lázár az autózással kapcsolatban

Újabb konzultáció lesz a kormányablakoknál, így például az autózással kapcsolatos bürokrácia leépítése lesz a következő lépés - mondta Lázár.  

18:14
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

A kormány válaszolt a kritikákra

Semmilyen korrupció nem megengedhető - mondta Lázár, aki szerint sokkal szigorúbb közbeszerzési szabályok vannak érvényben. Minden közbeszerzéssel kapcsolatos kritikát megválaszolt a kormány Brüsszelnek - mondta a miniszter. Őrültségnek nevezte azt a brüsszeli felvetést, hogy azoknál a közbeszerzéseknél korrupció van, ahol csak egy pályázó indul. 

18:20
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nem akarnak Magyarországon maradni

Lázár János azt mondta, tavaly 177 ezer emberből csak háromezren maradtak olyanok, akik hosszú távon Magyarországon akarnak maradni. Ők valóban politikai menekültek, és üldözik őket. Éppen emiatt nincs szükség arra, hogy hot-spotokat és tranzitzónákat hozzunk létre, mivel senki sem akar hazánkban maradni. 

18:23
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nem fogadunk vissza senkit

Senkit nem vagyunk hajlandóak visszafogadni - mondta Lázár János. A miniszter szerint 52 ezer menekültet akarnak visszatoloncolni Magyarországra, de ezeket az embereket Görögországba kellene küldeni, mivel ott léptek be az unió területére. 

18:26
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Nem lesz ingatlanadó

Semmilyen ingatlanadó nem lesz Magyarországon - mondta Lázár János. 

18:28
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lázár: Jogszolgáltatás van

Lázár János szerint sokan vannak Magyarországon, akik szerint jogszolgáltatás van, és nem igazságszolgáltatás. 

18:31
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Lesz leépítés

A Miniszterelnökségen lesz leépítés attól függően, hogy a háttérintézmények jövője hogyan alakul - mondta Lázár János. 

18:35
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Gyöngyös: három feljelentés lesz

A lakosság akarata ellenére nem lesz tranzitzóna Ásotthalmon - mondta Lázár. A gyöngyösi ügyben három feljelentést tesznek majd, míg Recsken a legfőbb hibát a rendőrség követte el, hogy nem vette el a gyereket - mondta a Miniszterelnökség vezetője.  

18:38
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

50 százalékkal több fizetés

A közigazgatási szakma legnehezebb része a gyámügyi munka, nagyon vékony mezsgyén járnak. A gyámügyeseknek legalább 50 százalékkal kellene többet keresniük - mondta a miniszter. 

18:39
június 09, 2016
Vágólapra másolva!

Véget ért

Véget ért a Kormányinfó.