Vágólapra másolva!
A DoQ csatornán szerda esténként 34 epizódban ismerhetjük meg a feltalálók és félelmetesen csodás alkotásaik, a különféle hírhedt fegyverek történetét.
Vágólapra másolva!

Pisztoly, vadászpuska, karabély és gépfegyver – mind megvívta a maga háborúját a modern történelem során. De vajon lehetséges-e ezeket az eszközöket technikai csodának tekinteni úgy, hogy emberéletek millióit irtották ki? A fegyverek története című sorozat megpróbál választ adni erre a nehéz kérdésre.

Forrás: DoQ

Talán a végtelenségig lehetne vitázni arról, melyek a világ legkiválóbb fegyverei, illetve melyek gyakorolták közülük a legnagyobb hatást a civilizációra. A lőfegyverek gyártásának és felhasználásának morális megítélése

feltehetően örökre megosztja az emberiséget,

mégis számos olyan fegyverről beszélhetünk, ami jogosan írta be magát a történelembe.

A DoQ sorozatából megismerhetjük a hírhedt fegyverek feltalálóit és háttértörténetüket: Samuel Colt, Richard Jordan Gatling és Oliver Winchester nevére főként halálos találmányaik miatt emlékszünk.

Forrás: DoQ

Vagy ott van az AK-47 atyja, Kalasnyikov, aki sohasem profitált az általa fejlesztett fegyverből, ellentétben Eugene Stonerrel, az amerikai M16 gépkarabély feltalálójával, aki gazdag emberként távozhatott az élők sorából. A szóban forgó izgalmakat minden szerdán este 9-től láthatjuk.