Tóth Vera csapata nyerte a fordulót a Kicsi óriásokban

Tóth Vera
Tóth Vera énekesnő
Vágólapra másolva!
Beindult a pontgyűjtés szombat este a Kicsi Óriásokban. A Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid alkotta zsűri egyesével értékelte és pontozta a gyerekeket, ezeknek a pontoknak az átlaga számított bele a csapatok összteljesítményébe.
Vágólapra másolva!

Szoros versengést követően Tóth Vera és csapata, a Vagányok gyűjtötték be a legtöbb pontot a zsűritől a Kicsi Óriások szombat esti adásában.

Tóth Vera Fotó: Polyák Attila - Origo

A második helyezést – mindössze fél ponttal lemaradva – Oláh Gergő és csapata, a Fenegyerekek szerezték meg, a harmadik helyen Kovácsovics Fruzsina és Kisördögök, a negyediken Kiss Ramóna és a Lázadók, míg az ötödiken Molnár Tibi és a Torpedók végeztek. Jövő héttől már nagy lesz a tét a Kicsi Óriások színpadán, hiszen a legkevesebb pontot gyűjtő csapatnak búcsúznia kell majd a műsortól.