A hatfordulós Pénztár versenyre az idén is közel 1000 csapat nevezett be hazai és határon túli magyar középiskolákból. A versenyzőknek a végső fordulóban változatos feladatokat kellett teljesíteniük. Prezentációt tartottak egy sikeresen működő vállalkozásról, ismertetve a sikertörténet okait, tanulságait; rövid videó formájában mutatták be saját felkészülésük történetét; megadott szempontok alapján érveltek; ábrákat elemeztek és egy-egy korabeli pénzérme alapján mutattak be adott pénztörténeti korokat.
A csapatoknak egy oldalas szövegben elrejtett tíz hibát kellett megtalálniuk, ügyfélleveleket kellett elirányítaniuk az illetékes szervezetekhez és különféle adatok nagyságrendjét kellett megbecsülniük.
A debreceni
Fazekas Mihály Gimnázium Mon(k)ey Managers nevű csapatának
tagjai fejenként 100-100 ezer forintot, valamint a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége által felajánlott okostelefont kaptak.
A második helyen egy határon túli csapat,
a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata
végzett, akik a Stockholders nevet viselték.
A harmadik
a budapesti META Don Bosco Szakgimnázium Nationale Jugendliche Gesellschaftlichenarbeitsgruppe nevű együttese lett,
míg a negyedik helyet a Szombathelyi SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium diákjai által alkotott Hiteljárókeret foglalta el.
A pénzügyi kultúra fejlesztése mindnyájunk közös érdeke, hiszen a történések, a pénzügyi folyamatok jobb értése egyaránt érdeke az egyénnek, az üzleti szereplőnek, az országnak, mert növeli a biztonságok, jobb egyéni, gazdasági és társadalmi döntésekhez vezet. Mondhatjuk versenyképességi tényező. Ezért van szükség arra, hogy akár játékos formában is, egymás tudását csiszolva minél többet tegyünk e területen is, hiszen a ilyen versenyek kisugárzása több, mint a résztvevők közvetlen felkészülésének haszna. Általa is többre jutunk így együtt – mondta a zsűri elnöke Kovács Árpád, aki a Költségvetési Tanács elnöke.
Elsősorban azért álltunk a Pénzsztár kezdeményezés mögé, mert mindig is szívügyünk volt a pénzügyi kultúra fejlesztése, különösen fiatal korban – és ez a vetélkedő kiváló eszköz erre. De amit ezek a fiatalok a mai döntőn bemutattak, messze túlmutat a gazdasági és pénzügyi ismeretek elsajátításán – mondta Zolnai György Budapest Bank elnök-vezérigazgatója.