Száztizenegy évesen hunyt el az arisztokrata kínai nyelvész

Csou
Csou Ju-guang kínai nyelvész volt az első, aki a kínai írásjeleket átírta a latin abc betűivel
Vágólapra másolva!
Száztizenegy évesen meghalt Csou Ju-kuang kínai nyelvész, akit a kínai szavak latin betűs átírására kidolgozott Hanyu Pinyin fang'an (általánosan ismert nevén: pinyin) nevű, világszerte elterjedt rendszer atyjaként tartanak számon.
Vágólapra másolva!

Bankárként kezdte a Wall Streeten

A kínai központi televízió és egyéb hivatalos helyi források szerint az 1906-ban, az utolsó császári dinasztia (Csing-dinasztia) idején arisztokrata családba született Csou pekingi otthonában halt meg szombaton, mindössze egy nappal 111. születésnapja után. Csou nyugati stílusú oktatásban részesült a sanghaji St. John's Egyetemen, majd az Egyesült Államokba költözött és egy ideig bankárként dolgozott a Wall Streeten.

Csou Ju-kuang kínai nyelvész volt az első, aki a kínai írásjeleket átírta a latin abc betűivel Forrás: AFP/Wang Zhao


Miután a kínai kommunista párt 1949-es hatalomra jutását követően több más idealista fiatallal együtt visszatért Kínába, az eszperantó lelkes hívének számító

Csout kinevezték egy bizottság élére,

amelynek az volt a feladata, hogy az írástudatlanság felszámolása érdekében kifejlesszen egy egységes átírást, amely a kínai írásjelek kiejtését segíti.

Csou módszerével készített magyarázó átirat Forrás: Wikiwand

Ő sem úszta meg a kínai „kulturális forradalmat" 1958-ra elkészült a kínai írásjelek latin betűs átírására kidolgozott Hanyu Pinyin fang'an (pinyin) nevű rendszer, amely kulcsfontosságú szerepet játszott az írástudatlanság felszámolásában és perdöntőnek bizonyult a kínai nyelvnek az informatikai kommunikációba való beillesztésében.

Csou nem szimpatizált Mao Ce-tung rendszerével Forrás: AFP/Wang Zhao

Csou később hozzálátott az Encyclopaedia Britannica hivatalos kínai nyelvű fordításának

az elkészítéséhez és szócikkeket is írt, egyebek között a kínai nyelv és írás evolúciójáról. A kínai kulturális forradalom idején, az 1960-as években két évre munkatáborba száműzték, elszakítva feleségétől és fiától.

"Osztályellenség" nyilvános megszégyenítése a tébolyult kulturális forradalom idején Forrás: Youtube

Későbbi memoárjában "elveszett időként" írta le az 1960 és 1980 közötti éveket.

"Semmi jót nem mondhatok Mao Ce-tungról" - mondta ezzel kapcsolatban egy interjúban, amelyet az AFP-nek adott 2015-ben, 109 évesen.

Élesen bírálta a kommunistákat a földkerekség legidősebb másként gondolkodója

Életének utolsó éveiben hevesen bírálta a kommunista pártot, és a politikai reformok támogatójává vált, aminek következtében nem szívesen látott személy lett a hivatalos eseményeken.

Mao Ce-tung kínai kommunista pártvezetőt az idős nyelvész egyáltalán nem tartotta a kínai történelem pozitív szereplőjének Forrás: Breitbart

Még 100 éves kora után is folytatta az írást

- 100-on túl is mintegy tucatnyi kötetet publikált -, annak ellenére, hogy könyveiből a cenzúra számos részt kihúzott, és a cenzúrázták az írásairól folytatott internetes eszmecseréket is. Hat évvel ezelőtt az amerikai országos közrádiónak nyilatkozva Csou azt mondta, reméli, elég sokáig fog élni ahhoz, hogy lássa, amikor a kínai kormány elismeri, hogy hiba volt az 1989-es Tienanmen téri vérengzés.

Richard Nixon amerikai elnök kezet ráz Mao Ce-tung kínai pártfőtitkárral Nixon nagy nyitásnak nevezett 1972 februári pekingi látogatásán Forrás: South China Morning Post

Ez azonban még nem történt meg, és a téma továbbra is tabunak számít Kínában.


- mondta az interjúban Csou, a földkerekség legidősebb máskéntgondolkodója.

Az idős nyelvész 111. születésnapját ünnepli Forrás: Twitter

Hozzátette: "A kínai értelmiség nagy többsége a demokrácia híve"."Számos korszakot élt át, és felvilágosította az egyszerű embereket" - írta róla halála után a Zsenmin Zsipao, a kommunista párt központi napilapja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!