130 ezerrel több a foglalkoztatott

borsó HÉTKÖZNAPI közmunka közmunkás mintagazdaság munka közben NÖVÉNY vidékfejlesztés program zöldborsó zöldség
Nyáregyháza, 2015. június 22. Egy közmunkás borsót szed Nyáregyházán 2015. június 22-én. A Pest megyei település munkanélkülijei a Váci egyházmegye vidékfejlesztési programjában vesznek részt, amely tizenkét közmunkással és napi húsz-huszonöt önkéntessel működik a helyi plébánián. A héthektárnyi termőföldön közel ötven jószággal megtermelt élelmiszert ruhaadományokra cserélik és a falu rászorulói között szétosztják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az elmúlt három hónapban az előző évvel összehasonlítva 130 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, így az átlagos létszámuk 4 millió 372 ezer volt. A munkanélküliek aránya 4,4 százalékra csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. 
Vágólapra másolva!

A 15-64 évesek foglalkoztatási aránya egy év alatt 67,1 százalékra javult - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ezen belül a férfiak foglalkoztatási aránya 73,6 százalékra, a nőké 60,6 százalékra javult.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A december elejétől február végéig tartó három hónap átlagában

203 ezerre csökkent a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz hasonlítva.

A munkanélküliségi arány a 15-74 éves férfiaknál 4,5 százalékra, a nőknél 4,4 százalékra javult.