Vágólapra másolva!
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt.
Vágólapra másolva!

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) szerdán Magyarország ellen a felsőoktatási törvény módosítása miatt, amely bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU). A brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette, úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a nemrég elfogadott törvénymódosítás ügyében.

Folytatódik a párbeszéd

Folytatja a párbeszédet az Európai Bizottság a magyar kormánnyal a felmerült vitás kérdésekben, köztük a menekültügyi szabályozás ügyében, valamint továbbra is szorosan figyelemmel fogja kísérni a civil szervezeteket érintő törvénytervezet - közölte a brüsszeli testület vezető szóvivője. Margarítisz Szkínász emellett arról tájékoztatott, hogy még délután választ fognak adni a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! nevű kampányában megfogalmazott, szerinte hamis állításokra.

Mint az Európai Bizottság által kiadott közleményben írták, a nemzeti konzultáció számos elemében "téves és rendkívül félrevezető állításokon és vádakon alapul", Frans Timmermans, a testület első alelnöke ezért tisztázni fogja a helyzetet, és tényeken alapuló választ fog adni az Európai Parlament plenáris ülésén.

Semmi sem lett a durva támadásból

A korábbi sajtóhírek szerint durva támadást vártak Brüsszeltől Magyarország ellen, de csak kötelezettségszegési eljárás lett belőle. Ez a 67. kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, de ezekből csak csütörtökön le is zárnak tízet.

Mindez komoly siker a magyar kormány számára,

mert a bizottság meghátrált, nem nyúlnak erősebb eszközökhöz. Mindezek alapján Orbán Viktor magyar kormányfő nyugodtan készülhet az európai parlamenti csatára.

Az sem véletlen, hogy nem Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke tartott sajtótájékoztatót. A mostani kötelezettségszegési eljárásban nem az oktatás vagy a kutatás szabadságát vitatják a felsőoktatási törvény kapcsán, hanem a legnagyobb kedvezmény elvét kérik számon a magyar kormányon, amit a Soros-egyetem korábban megkapott. Erre vonatkozóan azonban Magyarország a csatlakozáskor derogációt kért,

így a brüsszeli álláspont vitatható -

mondták forrásaink.

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek - reagált a Fidesz közleményben az Európai Bizottság (EB) szerdán bejelentett kötelezettségszegési eljárására.