Fegyverrel támadtak a rendőrökre. A merénylők két autóval vették körbe a járőröket, majd lőni kezdtek rájuk. A rendőröknek muszáj volt védekezniük, így harcba szálltak velük.
A lövöldözés közben egy százados és még két társa meghalt, többen pedig megsérültek.
Hogy a merénylők közül lett-e valakinek baja, még nem lehet tudni.
Eddig egyik terrorszervezet sem vállalta magára a merényletet, de az Iszlám Állam, valamint a Haszm (Határozottság) nevű, a betiltott Muszlim Testvériséggel kapcsolatban álló csoport követett el már hasonló merényleteket.
2013-ban megdöntötték Mohamed Murszi iszlamista elnök hatalmát, azóta a rendőröket gyakran támadják a szélsőségesek. Eddig több mint száz katonát és rendőrt öltek meg.
Különösen sok a támadás a Sínai-félsziget északi részén, ahol az Iszlám Állam helyi szárnya is működik.