Orbán Viktor: A kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben

NETANJAHU, Benjámin; Orbán Viktor
Benjámin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Nudapesten, az Országházban 2017. július 18-án.
Vágólapra másolva!
Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar miniszterelnök egyben hangsúlyozta: Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait, ehelyett a nácikkal kollaborált.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor azt is kiemelte: az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása - amelyre harminc éve nem került sor - új fejezetet nyit a két ország kapcsolatában,

olyan együttműködés alapja, amely a jövőről szól.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki Izraelnek, amiért hozzájárult Európa biztonságához. Szólt a jövőbeli gazdasági együttműködésről is - a többi között az autóipar területén -, és

örömét fejezte ki, amiért egy hazafit fogadhatott Magyarországon, mert szerinte a hazafias kormányok lesznek a sikeresek.

Benjámin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Budapesten, az Országházban 2017. július 18-án. Forrás: MTI/Mohai Balázs

- mondta Benjámin Netanjahu a sajtótájékoztatón.

Elismerjük Izrael jogát az önvédelemre - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország is elvárja, hogy elismerjék jogát erre, jelenleg ugyanis az országnak vitái vannak amiatt, hogy nem akar kevert népességet, nem akar engedni a külső befolyásnak. Magyarország nem kíván változtatni etnikai összetételén, még ha be is kell ismernie, hogy nem vagyunk tökéletesek - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is mondta:

Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él, biztonságukat pedig a magyar állam teljes mértékben garantálja.

A zsidó életnek ma reneszánsza van Magyarországon, amelyre büszkén tekint az ország, hiszen az komoly hozzájárulás a magyar nemzet közös teljesítményéhez.

Mivel Magyarország mögött nehéz történelem áll, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal kollaborált. Ez soha többé nem fordulhat elő - jelentette ki a miniszterelnök, aki hozzátette: Magyarországnak kötelessége megvédeni minden állampolgárát.

Budapest, 2017. július 18. Benjámin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök kezet fog Budapesten, az Országházban tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Mohai Balázs

Szavait Orbán Viktor úgy zárta: Izraeltől azt tanulhatjuk meg, hogy amiért nem harcolunk meg, azt elveszítjük, és reményét fejezte ki, hogy a modern korszaknak ezt a vastörvényét egyre több magyar érti meg.

Az izraeli miniszterelnök az Orbán Viktorral közös sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a találkozón megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és

nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott.

Benjámin Netanjahu üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon, és élharcosa azon államok közösségének, amelyek fellépnek az újfajta antiszemitizmus, a modern zsidó állam "delegitimációja" ellen.

Beszélt arról is, hogy szerdán magyar-izraeli üzleti fórumot tartanak, és a mostani látogatás valódi lendületet adhat a gazdasági kapcsolatoknak. Óriási jövő vár mindkét országra, de a modern technológia önmagában nem elég, az csak előfeltétele a növekedésnek, piaci reformokra is szükség van - mondta.

Az izraeli miniszterelnök kitért arra, hogy a kulturális kapcsolatokat is szorosabbra kell fűzni a két ország között. Azt mondta,

már most is sokan érkeznek Izraelből Magyarországra, egyúttal biztatta a magyarokat, hogy látogassák meg Izraelt.

Benjámin Netanjahu megköszönte, hogy szerdán a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) vezetőinek csúcstalálkozójára is meghívták, és úgy látja, sok közös témát vitathatnak majd meg a tanácskozáson.

Megjegyezte: megtisztelőnek tartja, hogy ilyen hosszú idő - harminc év - után ő az első izraeli miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson jár Magyarországon.

Budapest, 2017. július 18. Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kulturális együttműködési megállapodást ír alá Budapesten, az Országházban Forrás: MTI/Mohai Balázs

Benjámin Netanjahu arról is beszélt, hogy Magyarország sok szempontból volt a modern cionizmus bölcsője - amelynek köszönhetően létrejött a modern izraeli állam -, hiszen itt született Herzl Tivadar, aki a zsidó állam születését álmodta meg, mert látta azt a sok kihívást, amelyet az antiszemitizmus jelent, és ezért azt gondolta, hogy a saját állam lehet a legjobb megoldás a zsidóknak.

A találkozón két megállapodást is aláírt Magyarország és Izrael: a 2017-2019-es évekre szóló kulturális együttműködésről, valamint az innováció, ipar 4.0 és az önműködő autók fejlesztésében való együttműködésről.