El se hisszük: végre elkezdték forgatni az Avatar folytatásait

Sam Worthington és Zoe Saldana az Avatar című filmben
Sam Worthington és Zoe Saldana az Avatar című filmben
Vágólapra másolva!
Párszor már elhalasztották, de tegnap végre elkezdték forgatni az Avatar folytatásait. Ha minden az eredeti elképzelések szerint halad, már az Avatar 3-at is láttuk volna, de Cameron tervei egyre merészebbre nőttek, a folytatások száma pedig csak szaporodott, a forgatást így újra és újra eltolták. Bob Iger, a Disney igazgatója és James Cameron a Pandora-vidámpark megnyitóján a Disney Animal Kingdomban 2017 májusábanForrás: AFP/2017 Getty Images/Gustavo Caballeromiddleon30002217 James Cameron nem aprózza el a dolgot, és mind a négy filmet felveszi egymás után, ezzel pedig újabb rekordokat döntöget. A csúcsot eddig Peter Jackson tartotta, aki egyben forgatta le a három Gyűrűk Urá-t, Cameron ezt múlta most felül a négy folytatással, ráadásul a filmek összköltségvetése is példa nélküli, a filmrendező ugyanis több mint egymilliárd dollárból készíti a négy Avatar-t. Van miből állni a kiadásokat, az első Avatar minden idők legsikeresebb mozifilmje a 2,8 milliárd dolláros bevételével. Sam Worthington pár Avatar-rajongó társaságábanForrás: AFPmiddleon20001237 A forgatást Manhattan Beachen kezdték, ez Kalifornia egyik legdrágább és legmenőbb környéke, de Cameron számára inkább az lehetett a fontos, hogy az óceán partján fekszik, az Avatar 2 nagy része ugyanis a víz alatt játszódik: ott rendezik be a Na'vik az új főhadiszállásukat. Cameron korábban azt tervezte, hogy a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban található Kihívás-mélységben (Challenger Deep) is forgat majd: ez már önmagában egy izgalmas kalandfilm lenne. Sam Worthington Na'vi-alakban az Avatar című filmbenForrás: InterCommiddleon1200800 A folytatásokról azt is tudni még, hogy Sullyék – papa (Jake), mama (Neytiri), gyerekek – életét követik nyomon, és nagyívű családtörténetként is tekinthetünk rájuk, nem csak háborús filmként. A négy Avatar szerencsére különálló filmet alkot, vagyis nem váratnak majd idegesítő cliffhangerekkel minket évekig, de persze egy nagyobb puzzle-t is kiadnak, ha egymás mellé rakjuk őket a következő nyolc évben. Ennyi időre vagyunk ellátva Avatar-okkal, úgyhogy aki jó előre szeretné betáblázni programokkal a karácsonyait, ezeket a dátumokat vastagítsa meg benne: Avatar 2 – 2020. december 18. Avatar 3 – 2021. december 17. Avatar 4 – 2024. december 20. Avatar 5 – 2025. december 19.
Vágólapra másolva!