Biomasszában utazik a Bay Zoltán Kutatóintézet

kutatóintézet
Az intézet egyik fő kutatás-fejlesztési iránya a biotechnológia
Vágólapra másolva!
Tavaly mintegy 1,7 milliárd forintos árbevételt ért el a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., amely többek között biotechnológiai kutatásokat végez, valamint intelligens rendszerek kiépítésével is foglalkozik.
Vágólapra másolva!

3 millió euró biomassza-alapú fejlesztésekre

A kutatóintézet ügyvezetője elmondta, hogy az idei üzleti tervben már kétmilliárdos forgalommal számolnak. „A bevétel felét ipari megrendelések, a másik felét pályázati források teszik ki" – hangsúlyozta.

Grasselli Norbert a Bay Zoltán Kutatóintézet ügyvezető igazgatója Forrás: Bay Zoltán Kutatóintézet

A Bay negyven nemzetközi és húsz hazai pályázatban érdekelt,

ezek kapcsán százötven nemzetközi partnerrel működik együtt.

A napokban az Agrárgazdasági Kutató Intézettel közösen is elnyert egy 3 millió eurós pályázatot biomassza-alapú gazdaság fejlesztésére.

Az intézet egyik fő kutatás-fejlesztési iránya a biotechnológia Forrás: Bay Zoltán Kutatóintézet

A bővülés bázisát leginkább az adja, hogy mind az Európai Unió,

mind a tagállami kormányok, mind pedig a vállalati szektor jelentős forrásokat nyújt kutatás-fejlesztésre.

A kutatóintézet jelenlegi árbevételének maximum 5 százalékát teszik ki a nemzetközi (német, osztrák, szlovák, román és kínai) megrendelések, de a Bay hosszabb távon külföldi telephelyekkel is szeretne rendelkezni.

A környezeti szennyeződések bakteriális megtisztítására koncentrálnak

A Bay Zoltán Kutatóintézetet alapítványként hozták létre 1993-ban. Ma nonprofit formában működik Budapesten, Miskolcon és Szegeden, ez év júniusától pedig az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó NKFIH háttérintézményeként fog funkcionálni. Alapkutatást nem végez,

kifejezetten alkalmazott ipari megoldásokat kínál konkrét piaci igényekre.

Alapkutatásokat nem végeznek, hanem kifejezetten ipari hasznosítású fejlesztésekre koncentrálnak Forrás: Bay Zoltán Kutatóintézet

Az intézet az elmúlt huszonöt évben több mint ötszáz vállalattal működött együtt.A Bay közel kétszáz főt foglalkoztat kutatási területen, fő tevékenységei a biotechnológiai, illetve a járműipari és energetikai mérnöki fejlesztések,

valamint az intelligens rendszerek kiépítése.

Előbbi kapcsán főleg a környezeti szennyeződések baktériumokkal való megtisztítására koncentrál.

Egyik projektjük a környezeti szennyeződések baktériumokkal való megtisztítására koncentrál Forrás: Bay Zoltán Kutatóintézet

Mérnöki területen az anyagfejlesztésre fókuszál – Felsőzsolcán a kutatóközpont szabadalma alapján alumíniumhabot gyártanak, amely speciális energiaelnyelő –, a smartüzletágon belül pedig villamossági és informatikai kihívásokra adnak szakértői válaszokat.

(Forrás: Világgazdaság, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!