Egyre jobban nő a magyar gazdaság teljesítménye

Vágólapra másolva!
A cégek, vállalkozások és a munkavállalók teljesítményének köszönhetően a magyar gazdaság teljesítmény egyre jobban nő - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, Nagykanizsán.
Vágólapra másolva!

Bodó Sándor a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara regionális gazdasági évnyitóján mondott beszédében kulcskérdésnek nevezte a foglalkoztatás alakulását. A számok egyre jobb értéket mutatnak,

a munkanélküliségi ráta országos átlaga 3,7 százalékra mérséklődött

- ismertette.

Hozzátette: a cégek és vállalkozások számára a szakképzett munkaerő hiánya jelenti a legnagyobb problémát.

A munkaerőhiány kezelésének egyik megoldása lehet a munkaerő-piaci tartalékok felkutatása,

melynek során azokat az embereket kell megkeresni, akiknek szándéka és akarata van ahhoz, hogy munkába álljon - mondta.

Jelentősen nőttek a bérek is

Kitért arra is, hogy

folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma,

ennek egyik oka, hogy közülük egyre többen tudnak elhelyezkedni a versenyszférában.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szerint

a gazdaság folyamatosan fejlődését a bérek jelentős mértékű növekedése és is igazolja.

A következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy a fejlődő gazdasághoz megfelelő, szakképzett munkaerőt tudjanak biztosítani.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Forrás: MTI/Kovács Attila

A munkaerő hiányra részben megoldást jelenthet az inaktívak bevonása a foglalkoztatásba, emellett "megfelelő fizetésért" a külföldön munkát vállalt magyarok közül is sokan szívesen térnek vissza Magyarországra

- mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy mindezek mellett a legfontosabb cél a szakképzés folyamatos fejlesztése.

A szakképzést többek közt az oktatási intézmények környezete, a karrierlehetőség teheti vonzóvá a fiatalok előtt. Rugalmas képzést szeretnének megvalósítani, a fiataloknak a szakképzés megszerzése után arra leérettségizhetnek, és lehetőségük van a továbbtanulásra is. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök előadásban a magyar gazdaság fejlődéséről beszélt.

A vállalkozások visszajelzései szerint a magyar gazdaság állapota rendkívül jó

- közölte.

Polay József, a Nagykanizsain Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette: a kamarák célja, hogy a térségben segítsék a vállalkozásokat.

Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere köszöntőjében elmondta: a Nagykanizsán működő 3 ezer vállalkozástól beérkező adó elengedhetetlenül fontos a város működéséhez. Kitért arra is: a cégvezetők jelzése szerint kevés a szakképzett munkaerő van a városban, annak ellenére, hogy a középfokú szakképzés és a felsőoktatási műszaki képzés is több éve elindult a városban.