Lesz-e még a Veszprémnek ekkora esélye a BL-győzelemre?

Horizontal
Veszprem's players react on the podium before receiving the silver medal after the EHF Champions League final handball match between HC Vardar and Telekom Veszprem in Cologne, western Germany, on June 2, 2019. (Photo by INA FASSBENDER / AFP)
Vágólapra másolva!
Másfél órával a Vardar–Veszprém férfi kézilabda Bajnokok Ligája-döntő lefújása után az üveges szemmel maguk elé meredő magyar szurkolók között botorkálva egyre az járt a fejemben, kap-e még a sorstól ekkora esélyt a Telekom Veszprém, hogy megnyerje azt a robotkart, amit valamilyen fura okból kupának neveznek. Most úgy vélem, aligha, de több tízezren ugyanezt mondták 2016-ban, amikor a Kielce elleni agyonnyert finálét is sikerült elveszteni.

Most nehezen hihető, hogy lesz még olyan kölni Final Four, amelyben nem vesz részt a németek szupercsapata, a Kiel és a franciák kirakategyüttese, a Paris St. Germain. Ez a két sztárgárda ott sem volt Kölnben – sőt, a Kiel ebben a szezonban csak az EHF Kupában indulhatott, viszont azt meg is nyerte. Aztán nem jutott a vasárnapi döntőbe Európa harmadik csodacsapata, a Barcelona sem, mert a Vardar elleni elődöntő utolsó negyedórájában azt gondolta, hogy a cserék is megtartják azt a 6 gólos előnyt, amelyet az alapcsapat játszi könnyedséggel összehozott 45 perc alatt.

Ha már senki nem hisz benned, te akkor is higgy magadban – írhatnák a Vardar címerébe Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

A Vardar ellen azonban ezt nem lehet megtenni, mert a Vardar Európa (vagy a világ) egyetlen olyan együttese, amely akkor is hisz abban, hogy nyer, amikor már saját szurkolói sörbe készülnek sírni bánatukat.

Ez történt Kölnben szombaton este, mi, magyarok – köztük e sorok írója is – dörzsöltük a tenyerünket, hogy a nyolc egészséges játékossal felálló észak-macedónokat csak leüti a sakktábláról a Veszprém. Az önkritika gyakorlása azért is fontos, mert az elvesztett finálé után nem sokkal egy kedves olvasónk levélben kérte számon rajtam, mire föl volt a döntő előtti nagy vágyakozás, amikor a meccsen a Veszprémnek szinte egyetlen pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy nyerjen.

Negyedszer sem sikerült, BL-ezüstérmes a Veszprém

Negyedszerre sem sikerült megnyernie a Veszprémnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét, mert a kölni fináléban 27-24-re kikapott a Vardar Szkopjétól. Az ellenfél szinte végig vezetett, rutinosan játszott, a Veszprém az első félidőben nagy hátrányba került. A második 30 percben többször visszajött a magyar bajnok egy gólra, de nyerni nem sikerült.

Ez utóbbi mondat nagyon fontos tényállás. A magyar rekordbajnok egyszer vezetett (2-1-re), a félidőben mínusz ötre hizlalta hátrányát. A második félidőre a valahogyan összedrótozott Sterbik Árpád beállt a kapuba, az ő segítségével jöttünk fel egy gólra, többször is. De a hegyet nem tudtuk megmászni, a halálhágón többször oldalba kapta a Veszprémet a szkopjei vihar.

Kiderült, hogy 24 óra leforgása alatt nyolc ember képes két olyan meccset megnyerni, amelyből egy is sok lenne,

kiderült, hogy a Vardar spanyol edzője, Parrondo taktikailag megette honfitársát, David Davist. Az is kiderült – ezt előtte is sejtettük –, hogy a Veszprémnek sok az egymást követő két napon lejátszott két ilyen szintű mérkőzés. A regenerációban, az utolsó mentális erőtartalékok lehívásában a Vardar jobb volt vasárnap.

Felesleges önámítás lenne azzal előjönni, hogy a két német bíró a Veszprémnek kedvezőtlen felfogásban vezette ezt a döntőt.

Az állítás önmagában igaz.

A játékvezetők hagyták, hogy a Vardar a második félidőben hosszan támadjon, sokszor később emelték fel passzívra a kezüket, mint a Veszprém támadásainál. Régóta azt gondolom, hogy a kézilabda szabályrendszerében a passzív játék megítélése a leginkább az objektivitást nélkülöző eset.

Nem a két jókedvű németen múlt... Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

A bírókra van bízva, hogy mit engednek meg, és mit nem. Soha nem felejtem el, amikor 2007-ben a mannheimi Magyarország–Oroszország vb-mérkőzésen (ahol csak az volt a tét, hogy a magyar csapat mehet-e az olimpiai selejtezőre) a két francia bíró a mieink támadásainál két passz után passzívot jelzett, majd rendre elvette tőlünk a labdát. Vasárnap Kölnben nem ez volt a helyzet, de az tény, hogy a Vardar „órapörgetéses” taktikája számukra tényleg üdvözítő volt.

Ezzel együtt meg lehetett volna nyerni a döntőt, kellett vola hozzá egy kis szerencse, meg jobb játék a magyar csapattól.

Mindez egy olyan idény végén, amelynek az elején temetni érkezett mindenki Veszprémbe. A csapat ellenfelei elnéző mosollyal konstatálták a svéd Ljubomir Vranjes ámokfutását a kispadon, a sorozatos BL-vereségek, a Tatabányán elszenvedett NB I-es bajnoki vereség mind azt jelezte, hogy a Veszprém hazai és európai uralmának vége van.

A Vranjes helyére a kispadra hívott David Davis rendet rakott a Bakonyban,

már decemberben lehetett látni, hogy az idény második fele szédületes sikereket hozhat, de a Final Fourról senki sem beszélt.

David Davis kinevezése telitalálat volt Veszprémben Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A sorozatban veretlenül megvívott 11 BL-meccs azonban Kölnbe lőtte a Veszprémet. Ott a 12. diadallal mentek a döntőbe, csak a 13. összecsapás megnyerése hiányzott a történelmi sikerhez.

A Veszprém története során eddig 4 BL-döntőt vesztett el. Ebből egyet „megnyert”, a 9 góllal vezető magyar csapat a Kielce ellen gyakorlatilag odaajándékozta a trófeát az ellenfelének. A Vardar elleni ütközetet papíron már mindenki megnyerte, csak a pályán történtek másképp a dolgok. 2002-ben a Magdeburg elleni döntőben az otthon megszerzett kétgólos előny nem volt elég Magdeburgban,

de az a kettős meccs is sokáig magában hordozta a végső siker lehetőségét.

Egyedül a 2015-ös Barcelona elleni BL-finálé volt olyan, amit egyértelműen a jobb csapat nyert meg az akkor esélytelenebb Veszprém ellen.

Szokták mondani, egy nemzetközi kupadöntőt meg kell tanulni megnyerni. Most, amikor a Veszprém negyedik BL-ezüstje felett kesergünk, sokszor jut eszünkbe a Győr női kézilabdacsapata, amely négynél több európai kupadöntőt bukott el, mire megnyerte az első BL-trófeáját.

Az álmokat feladni tilos! Forrás: AFP/Ina Fassbender

Nem tudni, hogy mi lesz a 2019-20-as szezonban, hiszen a magyar csapatból Nagy László és Momir Ilics visszavonul, míg Mikler Roland Szegedre költözik. Egyelőre az is kérdés, hogy a spanyol edző, David Davis marad-e a kispadon – legalábbis erre utalnak Nagy László búcsúszavai. A kiváló átlövő a döntő utáni első nyilatkozatában azt fejtegette, hogy reménykedik Davis maradásában. Mondjuk sportigazgatóként ebbe lehet némi beleszólása, hiszen a kiváló játékos nem szakad el Veszprémtől és a sportágtól sem.