A momentumos Soproni megint hazudott, a választási iroda lebuktatta

Soproni Tamás
Soproni Tamás a Momentum alelnöke 2018. január 8-án az ATV-ben
Vágólapra másolva!
Soproni Tamás ellenzéki polgármesterjelölt azt állította, hogy az ellenzék legerősebb szavazóköreiben duplán osztották 150 választópolgárnak a szavazólapot, ezért ezeket meg kell semmisíteni. A helyi választási iroda cáfolta ezt az állítást: nyolc választópolgár kapott rosszul szavazólapot, s közülük háromnál még időben észrevették a hibát.
Vágólapra másolva!

Az ügy kapcsán a Fidesz kiadott egy közleményt, melyben rávilágítottak, hogy Soproni Tamás négy hónapig tartó, hazugságokra épülő kampánya újabb szintet lépett azzal, hogy ma, a választás napján Facebook-bejegyzésében burkoltan csalással vádolta meg a Fideszt. Az ellenzéki polgármesterjelölt azt állította, hogy az ellenzék legerősebb szavazóköreiben duplán osztották 150 választópolgárnak szavazólapot, ezért ugyanennyi szavazatszámot le kell majd vonni mindkét jelölttől.

A helyi választási iroda közleményéből azonban kiderül, hogy

mindössze nyolc választópolgár kapott rosszul szavazólapot, s közülük három esetében még időben észrevették a szavazatszámlálók a hibát.

Végül tehát Soproni megint lyukra futott, viszont a balliberális sajtó már egyértelmű csalásról ír. Ezért várjuk Soproni bocsánatkérését, illetve az internetes lapok helyreigazítását - zárta közleményét a Fidesz.