A Wolverhampton egyelőre jó idényt fut, a találkozó előtt a hatodik volt, 23 bajnokin nyolc győzelem, 10 döntetlen és öt vereség a mérlege, és hazai pályán többek között a címvédő City-t is legyőzte. A Liverpool december 29-én 1-0-ra verte a Wolvest az Anfield Roadon, és csütörtökön sem kapott ki, így tovább nyújtja a klubrekordot jelentő, 39 meccses veretlenségi sorozatát, immár 40 találkozóra. Ezzel az ötödik angol csapat lett, amelyik ilyen hosszú ideig nem talált legyőzőre.
A találkozónak Jürgen Klopp csapata volt az esélyese, amely a legutóbbi nyolc Premier League (PL) mérkőzését úgy nyerte meg, hogy még csak gólt sem kapott. A vörösök alaposan bekezdtek, ugyanis a 8. percben Trent Alexander-Arnold szöglete után a csapatkapitány Jordan Henderson fejelt gólt.
Az angol válogatott védőnek ez volt a hatodik gólpassza a PL idei kiírásában rögzített helyzetből, amivel vezeti ezt a listát nemcsak Angliában, hanem a top öt bajnokságban is.
A 11. percben egyenlíthetett volna a Wolves. Ruben Neves középre ívelésére Matt Doherty robbant be, de hét méterről a kapu mellé fejelt.
A folytatásban a Liverpool irányította a játékot, bár komoly helyzetet nem tudott kidolgozni a szünetig. A 33. percben sérülés miatt le kellett cserélni az év legjobb afrikai játékosának megválasztott Sadio Manét, a helyére a Salzburgtól igazolt japán támadó, Takumi Minamino érkezett.
A második félidőt a vendégek kezdték jobban, a 47. percben Traore saját tizenhatosánál vesztett labdát, Szalah csapott le a lehetőségre és lőtt, de Rui Patricio szögletre mentett. Négy perccel később a hazaiak a saját kapujuktól felépített akció során értek fel az ellenfél tizenhatosának vonalához. Traore jobb oldali beadása után jól érkezett Jimenez és fejesével 1-1-re módosította az eredményt.
Ez a találat azt jelentette, hogy 763 percet követően kapott gólt a Liverpool.
A Wolves magára talált az egyenlítés után, a 65. percben már Alissonnak kellett bravúrt bemutatni Traore erős lövését követően. Három perccel később az első találat szerzője, Jimenez mehetett egy az egyben a liverpooli kapussal szemben, de ezúttal utóbbi nyerte kettejük párharcát, így maradt az 1-1. A következő nagy helyzetig a 82. percig kellett várni, ekkor a vendégektől Firmino lépett ki és közelről lőhetett kapura, de Rui Patricio ekkor még a helyén volt. Két perccel később azonban már mattolták a hazai védelmet, Firmino egy szép Henderson passzot követően bombázott a kapuba.
A 92. perc végén a hazaiak előtt még volt egy lehetőség az egyenlítésre, de végül még kaput sem talált a próbálkozásuk.
1. félidő |
---|
33Sadio Mane |
8Trent Alexander-Arnold |
8Jordan Henderson |
2. félidő |
---|
87Joao Moutinho |
85Mohamed Salah |
84Roberto Firmino |
84Jordan Henderson |
77Pedro Neto |
70Alex Oxlade-Chamberlain |
55Andrew Robertson |
51Raul Jimenez |
51Adama Traore |
Patricio
Dendoncker
Coady
Saiss
Doherty
Neves
Moutinho
Traore
Jimenez
Neto
Becker
Alexander-Arnold
Gomez
van Dijk
Robertson
Oxlade-Chamberlain
Henderson
Wijnaldum
Salah
Firmino
Mane
Wolverhampton Wanderers
11Rui Patricio |
32Leander Dendoncker |
16Conor Coady |
27Romain Saiss |
2Matt Doherty |
8Ruben Neves |
28Joao Moutinho 87 |
19Jonny |
37Adama Traore 51 |
9Raul Jimenez 51 |
7Pedro Neto 77 |
29Ruben Vinagre |
21John Ruddy |
15Willy Boly |
49Max Kilman |
17Morgan Gibbs-White |
18Diogo Jota |
56Benny Ashley-Seal |
33Ryan Giles |
Liverpool
1Alisson Becker |
66Trent Alexander-Arnold 8 |
12Joseph Gomez |
4Virgil van Dijk |
26Andrew Robertson 55 |
15Alex Oxlade-Chamberlain 70 |
14Jordan Henderson 84 8 |
5Georginio Wijnaldum |
11Mohamed Salah 85 |
9Roberto Firmino 84 |
10Sadio Mane 33 |
23Xherdan Shaqiri |
6Dejan Lovren |
8Naby Keita |
2Nathaniel Clyne |
7James Milner |
13Adrian |
3Fabinho |
18Takumi Minamino |
27Divock Origi |
32Joel Matip |
48Curtis Jones |
76Neco Williams |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 38 | 28 | 3 | 7 | 96-34 | 62 | 91 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 39 | 28 | 5 | 6 | 91-29 | 62 | 90 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 38 | 24 | 4 | 10 | 86-41 | 45 | 82 | V D GY D GY |
4. | Aston Villa | 38 | 20 | 10 | 8 | 76-61 | 15 | 68 | GY D V D V |
5. | Tottenham Hotspur | 38 | 20 | 12 | 6 | 74-61 | 13 | 66 | V V GY V GY |
6. | Chelsea | 38 | 18 | 11 | 9 | 77-63 | 14 | 63 | GY GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 38 | 18 | 14 | 6 | 85-62 | 23 | 60 | GY GY D V GY |
8. | Manchester United | 38 | 18 | 14 | 6 | 57-58 | -1 | 60 | D V V GY GY |
9. | West Ham United | 38 | 14 | 14 | 10 | 60-74 | -14 | 52 | V D V GY V |
10. | Crystal Palace | 38 | 13 | 15 | 10 | 57-58 | -1 | 49 | GY D GY GY GY |