Zokogtam az Üllői úton, majd sírtam egy erzsébetvárosi kocsmában

2006. május 17-e futballszempontból életem egyik legszebb napjának indult, mivel a Vasas Magyar Kupa-döntőt játszott, míg az Arsenal a Bajnokok Ligája fináléban volt érdekelt. A nap végén azonban szörnyű fájdalommal tértem haza, ugyanis a Vasas tizenegyespárbajban elbukta az MK-döntőt a Vidi ellen, míg az Arsenal szinte egész mérkőzésen emberhátrányban, mégis sokkal jobban játszva, két potyagóllal kapott ki a Barcától. Az én meccsem - az Origo Sport újságíróinak szubjektív visszaemlékezései.

A 2005/06-os szezon botrányosan gyengén sikerült az angyalföldi csapatnak. A Vasas Egervári Sándor irányításával a 14. helyen zárta az őszi idényt a 16 csapatos Borsodi Ligában, így 2005 decemberében a későbbi szövetségi kapitányt egy szintén későbbi szövetségi kapitány, Pintér Attila váltott a kispadon, aki másfél évvel korábban bajnoki címet és Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal, de távoznia kellett, mert a játékosok fellázadtak ellene.

Pintér Attila a stílusa miatt a magyar futball egyik legmegosztóbb alakja, én azonban az egyik legjobb szakembernek tartom, még akkor is, ha a kollégáim vagy az ismerőseim sokszor cikiznek is a véleményem miatt. Vasas-szurkolóként örültem Pintér érkezésének, mert az őszi szezonban nyújtott lelketlen játékot látva úgy gondoltam, erre a keretre ráférne egy keménykezű edző.

Egervári Sándor egy évig volt a Vasas edzője Forrás: AFP/Daniel Mihailescu

Pintér Attila azonban nem tudott csodát tenni, pedig a keretben magyar szinten olyan nagy nevek játszottak, mint a Waltner Róbert, Molnár Zoltán, Schultz Levente vagy Bárányos Zsolt. A gyenge bajnoki szereplés ellenére a Vasas Magyar Kupa negyeddöntőjében legyőzte a Pécset, az elődöntőben pedig a Honvédot ejtette ki, így jöhetett a Videoton elleni finálé az Üllői úton. A találkozónak a Vidi volt az esélyese, amely a 39 éves edzőjével, a feltörekvő Csertői Auréllal szárnyalt a bajnokságban, a Lokival, az Újpesttel és az MTK-val futott versenyt a bajnoki címért.

Vannak azonban azok a végletekig elcsattogtatott lózungok, minthogy a labda kerek, vagy, hogy egy döntőben bármi megtörténhet, így hiába mi voltunk az esélytelenek, hiába fenyegetett az NB I-ben a kiesés réme, győzelemre készültünk a Fradi-pályán.

Óbudáról indulva egész utat végigénekeltük az 1-es villamoson, és valóságos extázisban érkeztünk a meccsre, akárcsak a székesfehérvári szurkolók.

Nagy meglepetésre remekül kezdett a Vasas.

Több nagy helyzet után a 25. percben Waltner Róbert lépett ki ziccerben, és higgadtan átnyeste a labdát a kifutó Sebők Zsolt fölött. Az első félidő lefújása előtt növelhettük volna az előnyünket, de Németh Norbert fejese néhány centivel elkerülte a kapu jobb oldalát. A szünetben boldogan tankoltunk fel sörrel, és a lehetséges kupagyőzelem mellett már az esti BL-döntő is téma volt.

A második félidő elején azonnal az arcunkra fagyott a mosoly, ugyanis a Videoton Sitku Illés góljával már a 46. percben egyenlített. Bő tíz perccel később már a székesfehérváriak vezettek. Dvéri „Drazsé" Zsolt szabadrúgása után Schwarz Zoltán ugrott a legmagasabbra, és nagy ívű fejese átszállt Németh Gábor feje fölött, és a kapuban kötött ki. Ezt követően a mienk ritmust váltottak, és sorra alakították ki a helyzeteket, a lelátón is óriási volt a hangulat, és bíztunk az egyenlítésben. A 84. percben aztán egy kapu előtti kavarodás után a jobbhátvéd Balog Zsolt elé került a labda, aki közelről, estében a hálóba lőtt. Ebben a pillanatban felrobbantottuk a hangunkkal az Üllői úti stadiont, majd a lefújás után Németh Gábor nevét skandáltuk, aki a 90. percben még kipiszkálta Vincze Zoltán szabadrúgását.

A hosszabbításban már csak abban bíztam, hogy tizenegyespárbajban megnyerjük a meccset, és talán nem késem le nagyon a Barcelona-Arsenal Bajnokok Ligája-döntőt, amelynek a nézését egy VII. kerületi kocsmába szerveztük. A ráadásban a Vidi játszott veszélyesebben, mégis megnyerhettük volna a kupát, ugyanis a 116. percben Waltner ziccerbe került, de addig pepecselt a labdával, amíg beérték a védők, így maradt az orosz rulett, vagyis a tizenegyespárbaj. A szétlövés 4-4-re végződött, a mieinktől Gyánó Szabolcs, a székesfehérváriaktól Jusuf Dajic hibázott a harmadik körben. Ez után jöhetett a hirtelen halál, ahol a hetedik körben Mario Bozic értékesítette a tizenegyesét, Molnár Zoltán lövését azonban Sebők Zsolt védeni tudta, így a Videoton nyerte a Magyar Kupát.

Fehérvár - Vasas 2-2 (0-1, 2-2, 2-2) - tizenegyesekkel 6-5 gól: Sitku (46.), Schwarcz (57.), illetve Waltner (25.), Balog Zs. (84.)
Üllői út, 4 500 néző
v.: Megyebíró

Fehérvár: Sebők Zs. - Csizmadia, Koller, Kuttor, Horváth G. (Vincze Z., 76.) - Bozic, Schwarcz, Dvéri (Horváth F., 107.), Lattenstein - Alumona (Dajic, 78.), Sitku

Vasas: Németh G. - Molnár Z., Janjic, Tóth A., Szabó O. (Csordás, 69.) - Balog Zs, Zováth, Pintér Z. (Kapic, 46.), Bárányos, Németh N. (Gyánó, 61.) - Waltner

A székesfehérváriak először nyerték meg a Magyar Kupát Forrás: M. Németh Péter/Nemzeti Sport

A székesfehérvári örömünnep közepette felállva tapsoltuk a mieinket, mert a szezon egyik legjobb játékát nyújtották, és rászolgáltak volna a győzelemre.

„A bajnoki meccseinken is megvan a kellő lelkesedés, vannak ziccereink is, de ott valamiért nem jön ki a lépés. Az egyszer biztos, hogy a Fehérvár elleni fináléra nagyon készültünk. Meg akartuk mutatni a szurkolóinknak, a riválisainknak, magunknak, hogy nem vagyunk mi olyan rossz csapat.

Drámai mérkőzésen maradtunk alul, az pedig külön fájdalmas a számomra, hogy én hagytam ki az utolsó tizenegyesünket, amellyel elúszott az álmunk"

– nyilatkozta a meccs után a Vasas egyik legjobbja, a szétlövésben az utolsó tizenegyest kihagyó Molnár Zoltán.

„A szurkolók jól szórakoztak, a csapat megmutatta az erejét. Nagyon jól játszottak a fiúk, bebizonyították, hogy tudnak küzdeni, borzasztóan sajnálom őket. A második félidő elején szabályos szerelést fújt le a játékvezető, ebből a szabadrúgásból kaptuk a gólt.

Mostantól csak a bajnokságra koncentrálunk, a hátralévő három meccsen kilenc pontot kell szereznünk"

– nyilatkozta a lefújás után Pintér Attila, akinek a csapata ezt követően ikszelt a Zalaegerszeggel, majd kikapott Kaposváron, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül kiesett a NB I-ből.

Pintér Attila pályafutása első kudarcát élte meg a Vasas edzőjeként Forrás: MTI/Beliczay László

Amikor kiengedtek minket a stadionból, azonnal lázas taxi keresésbe fogtunk, hiszen már kezdetét vette az a mérkőzés, amire 1997 óta vártam, azóta, hogy beleszerettem az Arsenalba. A szeretett csapatom éveken keresztül uralta – a Manchester Uniteddal karöltve – a Premier League-t, és volt idő, amikor magasan kiemelkedett az európai futballból. Ilyen volt a 2003/04-es szezon, amikor az Arsenal veretlenül nyerte meg a Premier League-t, erre előtte soha nem volt képes egy csapat sem – és remélhetőleg soha nem is lesz.

Arséne Wenger csapatának pont az említett szezonban volt a legnagyobb sansza a BL-győzelemre, hiszen a nyolcaddöntőben kiesett a Manchester United, a Bayern München, míg a Barcelona akkoriban a béka feneke alatt volt, nem a Bajnokok Ligájában.

Az Arsenalé a Premier League történetének egyetlen veretlen csapata Forrás: AFP/Jim Watson

A negyeddöntőben a sokkal gyengébb Chelsea-t kellett volna kiejteni, azonban Jens Lehmann – aki a világ egyik legjobb kapus volt – óriásit bakizott mindkét meccsen. A Stamford Bridgen egy felszabadító rúgást bikázott bele Eidur Gudjohnsenbe, aki ezután üres kapura lőtt gólt, míg a Highburyben kiejtette Claude Makélélé távoli lövését, a kipattanóból pedig Frank Lamprad volt eredményes. A Chelsea végül 3-2-es összesítésben továbbjutott, majd az elődöntőben 5-3-as összesítéssel kikapott az AS Monacótól. Biztos vagyok benne, ha nincsenek Lehmann bakijai, agyonvertük volna a Monacót, a döntőben pedig jött volna a José Mourinho vezette FC Porto, amely még annyira sem lett volna ellenfél.

A 2005/06-os szezonban nem sok mindenről álmodozhattunk, BL-győzelemről pláne nem.

A világ legjobb középső középpályása, a csapatkapitány Patrick Vieira kilenc év után távozott, míg Dennis Bergkamp már a 36. életévében járt, és a nagy meccseken már inkább kispadra ültette Arséne Wenger.

A jobbhátvéd Laurén rengeteget volt sérült, Ashley Cole, aki akkortájban már a világ legjobb balhátvédje volt, szinte a teljes szezont kihagyta sérülés miatt, míg a védelem oszlopa Sol Campbell depresszióval és mentális problémákkal küzdött, így az egyenes kieséses szakasz nagy részét kihagyta. Az Arsenal tavasszal úgy ejtette ki a Real Madridot és a Juventust – bekapott gól nélkül –, hogy olyan védelemmel állt fel, amely sokak szerint egy NB I-es meccset sem tudna lehozni kapott gól nélkül. A jobblábas védekező középpályás, Mathieu Flamini játszott balhátvédet. A lépegető eszkavátorként cammogó Philippe Senderos játszott Campbell helyén, míg jobboldalon az addig jobbára kispados, Emmanuel Eboué futballozott.

Mathieu Flamini elképesztő melót végzett az Arsenal BL-menetelésékor Forrás: AFP/Patrick Hertzog

A szedett-vedettnek tűnő védelem azonban parádésan működött, míg a kapuban Jens Lehmann olyan teljesítményt nyújtott, hogy még a legendás Oliver Kahnt is kiszorította a világbajnokságra készülő német válogatottból. Az őrült Jensnek óriási szerepe volt az Arsenal BL-menetelésében. Két évvel ezelőtt miatta estünk ki, 2006-ban azonban miatta (is) jutottunk a döntőbe, mert nemcsak hogy nem kapott gólt az egyenes kieséses szakaszban, a Villarreal elleni elődöntő visszavágójának 90. percében kivédte Juan Román Riquelme tizenegyesét, ezzel pedig bejuttatta a döntőbe az Arsenalt.

Világ életemben a győztes csapaton ne változtass elvet vallottam, így a döntő előtt kissé csalódottan láttam, hogy Ashley Cole és Sol Campbell is játékra jelentkezett. Mindketten világklasszis játékosok, de korábban olyan parádésan működött nélkülük a védelem, hogy úgy éreztem, ezt most egy BL-döntő kedvéért sem kellene megbontani. Wenger azonban úgy érezte, a legjobbaknak a pályán van a helye, és nyilván egy kibicnek semmi sem drága, én könnyen okoskodom a fotelből. Vagyis csak a taxiból tehettem (volna) ezt, mert az összeállításról még fogalmam sem volt, hiszen akkoriban még nem lógtam meccsnapokon az eredmények.com-on, és okostelefonom sem volt.

A csapatom sokkal jobban kezdte a meccset, a kocsmába odaérve a barátaim mesélték, hogy Thierry Henry ziccerét Victor Valdes kivédte, majd a Barca alulértékelt kapusa bravúrral hárította a Henry „Király" 18 méteres bombáját is. Még az első sörömet sem kaptam meg, amikor úgy éreztem, most valami erősebbet kell innom. A 18. percben ugyanis Samuel Eto'o került ziccerbe, a kapujából egy ütem késéssel érkező Lehmann elhúzta a lábát, a játékvezető pedig kiállította az Arsenal kapusát.

Jens Lehmann biztosan nem kapott volna két potyagólt a BL-döntőben Forrás: AFP/Odd Andersen

Nem (csak) ezen ment el a győzelmünk, de úgy gondolom, a norvég Terje Hauge játékvezető hibázott az esetnél, ugyanis Lehmann szabálytalansága után a labda továbbgurult, az érkező Ludovic Giuly pedig közelről az üres kapuba passzolt. Ha a norvég bíró megadja a Barca gólját, és nem állítja ki az Arsenal kapusát, akkor könnyen lehet, hogy 11 a 11 ellen minden idők egyik legjobb BL-döntőjét láthattuk volna. Panaszunk persze így sem lehetett a meccsre, mert emberhátrányban sem játszottunk alárendelt szerepet, ráadásul a 37. percben Henry szabadrúgása után a poklok poklát megjáró Sol Campbell fejelt védhetetlen gólt a jobb felső sarokba.

Úgy tűnt, Lehmann kiállítása nem viselte meg a csapatot, mert a helyére érkező Manuel Almunia remekül védett az első félidőben, a hajrában elképesztő bravúrral tolta kapufára Eto'o ziccerét. Sajnos azonban volt még egy félidő, és

beszélhetünk itt Ronaldinhóról vagy bármelyik nagy sztárról, az igazság az, hogy a két kapus közti különbség döntött.

Ahogy az várható volt, a második félidőben az emberelőnyben futballozó Barcelona fokozta a nyomást, de komoly ziccereket jó ideig nem tudott kialakítani, csak távoli lövésekkel próbálkozott, azokat azonban Almunia magabiztosan fogta. A másik oldalon viszont parádézott a világ legalulértékeltebb kapusa. Victor Valdes másodszor is túljárt a ziccerbe kerülő Henry eszén és Fredrik Ljungberg közeli lövését is bravúrral védte, ezzel pedig meccsben tartotta a csapatát.

Victor Valdes a Barca egyik legfontosabb láncszeme volt, de sosem kapta meg az őt megillető elismerést Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Az utolsó húsz percben már érezhető volt, hogy kezd elfogyni az Arsenal, amit a Barca egy kis szerencsével ki is használt. A 76. percben Eto'o került ziccerbe, éles szögből pedig a rövid sarokba lőtt, ahová kapus nem kaphatna gólt. Öt perccel később minden reményem elszállt, hogy a csapatom valaha is Bajnokok Ligáját nyerjen. A svéd szupersztár, a csodacsere Henrik Larsson kiosztotta a második gólpasszát a jobboldalon felfutó Juliano Bellettinek, aki nullszögből Almunia lábai között a kapuba bombázott. Az utolsó szűk negyedórában a Barca már rutinosan eldugta a labdát, én pedig szépen lassan összeomlottam, és csak néztem ki a fejemből, mert tudtam, hogy ez a meccs egy korszak végét is jelenti.

FC Barcelona–Arsenal 2-1 (0-1) gólszerzők: S. Campbell (37.), Eto'o (76.), Belletti (82.)
Párizs, Stade de France, 80.000 néző
Vezette Terje Hauge (norvég)
piros lap: Lehmann (18.)
sárga lap: Oleguer (69.), Larsson (93.), illetve Eboue (22.), Henry (51.)

Barcelona: Valdes - Oleguer (Belletti, 71.), Marquez, Puyol, van Bronckhorst - Deco, Edmilson (Iniesta, a szünetben), van Bommel (Larsson, 61.) - Giuly, Eto,o, Ronaldinho

Arsenal: Lehmann - Eboue, Toure, Campbell, Cole - Pires (Almunia, 20.), Gilberto, Ljungberg, Fabregas (Flamini, 74.), Hleb (Reyes, 85.) - Henry

Dennis Bergkamp visszavonult, Sol Campbell a Portsmouth csapatához távozott, Bobby Pirés a Villarrealhoz igazolt, mert megharagudott Arséne Wengerre, amiért a BL-döntőn Lehmann kiállítása miatt neki kellett lejönnie a pályáról, hogy Almunia beállhasson. Ashley Cole pedig a Chelsea-hez igazolt, ugyanis annyit szeretett volna keresni, mint Thierry Henry, de az Arsenaltól nem kapta meg a kívánt összeget, így saját nevelésű játékosként a Stamford Bridge-re ment zsoldosnak, és így lett Ashley-ből Cashley.

Thierry Henry még egy évet maradt, majd Barcába igazolt, amellyel megnyerte a BL-trófeát Forrás: AFP/Odd Andersen

2006 nyarán az Arsenal beköltözött az új stadionjába, amellyel a mai napig nem tudok azonosulni, mert amíg legendás Highbury minden négyzetméterét átjárta a történelem, addig az Emirates számomra nem más mint egy 60 ezres monstrum, ahol olyan a hangulat mint egy színházban.

A csapat iránti szerelmem a mai napig változatlan, de 2006 májusában valami teljesen megváltozott.

Azóta keresem a szeretett Arsenalomat, amit nyilván már sosem fogok megtalálni, de próbálom megtalálni a szépséget a változásban.