Először fordult elő áprilisban, hogy a Huawei nagyobb piaci részesedéssel rendelkezett az okostelefon szektorban, mint a dél-koreai Samsung. Ezzel pedig áprilisban a kínai vállalat a világ élére emelkedett – mondta Neil Shah, a Counterpoint kutatócég alelnöke.
Shah közölte, a Huawei áprilisban 19 százalékos globális piaci részesedéssel bírt, ami 2 százalékponttal volt magasabb az első negyedévben mértnél. Ezzel szemben viszont a Samsung 2 százalékpontot veszített a részesedéséből az első negyedévben mért 20 százalékhoz képest, vagyis a Huawei 1 százalékponttal lenyomta áprilisban a dél-koreai riválisát.
Egyelőre nyitott kérdés, hogy a második negyedév végére is tartja-e az eddigi trendet a két vállalat, tekintve hogy a koronavírus-járvány alaposan visszafogta az értékesítéseket.
A Huawei számára viszont komoly lendületet adhat, ha tartani tudja az erejét a hazai piacon. A vállalat ugyanis az idei első negyedévben egyértelműen uralta a hatalmas kínai okostelefon-piacot.
Ráadásul az is javíthatja a Huawei pozícióját a nemzetközi versenytársakkal szemben, hogy Kína az elsők között nyitotta újra a gazdaságát a járvány után.
Mindenesetre a Huawei teljesítménye igen impozáns, ha azt nézzük, hogy a vállalat közben jelentős amerikai nyomás alatt áll.
Washington ugyanis tavaly már megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy a kínai céggel üzleteljenek, hacsak nincs erre vonatkozó külön kormányzati engedélyük. Közben Washington a nemzetközi szövetségeseit is igyekszik meggyőzni arról, hogy szakítsák meg a kapcsolatokat a Huawei-jel, arra hivatkozva, hogy a társaság biztonsági fenyegetést jelenthet.