Megverte és kirabolta ismerősét egy siófoki szerelmespár

Vágólapra másolva!
Az élettársként együtt élő siófoki férfi és nő becsalta az ismerősüket az otthonukba, ahol addig verték, amíg oda nem adta az értékeit és a pénzét.
Vágólapra másolva!

A páros először ruhákat próbált ellopni egy áruházból 50 ezer forint értékben, de a biztonsági őrök elfogták őket.

Ezek után áprilisban megismerkedtek egy férfival, akit a lakásukra csaltak, mert tudták, hogy van nála pénz, ugyanis előttük adta zálogba a telefonját.

A lakásban először a nő ütötte meg a férfit, majd a párja arra utasította, hogy adja oda nekik a pénzét. Az ismerős félelmében odaadta a pénze egy részét, majd megpróbált kimenekülni az lakásból, de útját állták és megint megverték.

A férfi újra megpróbált elmenekülni, ekkor a folyosóig jutott, ott megint utolérték és megverték.

Erőszakkal visszavitték a lakásba, ahol odaadta a párosnak az összes pénzét és a nála lévő három telefont.

Ezek után már elengedték.

A rendőrség az eset után nem sokkal elfogta a 27 éves férfit és a 20 éves nőt, akik ellen rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség, jelenleg letartóztatásban vannak. Az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és vagyonelkobzást javasolt ellenük. Ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesznek, akkor a visszaeső férfi 7 év 6 hónapot, a nő pedig 5 év börtönt kaphat.