A Leicester City a forduló előtt a harmadik helyről várta a találkozót, míg az Arsenal hetedik volt a tabellán, a mérkőzésnek mégis az észak-londoni csapat volt a esélyese, ugyanis Mikel Arteta csapata a legutóbbi három bajnoki mérkőzését megnyerte, és ezeken még csak gólt sem kapott. Ellenben a Leicester nagyon beragadt az angol bajnokság újraindulása után, négy meccsből csak egyet tudott megnyerni – igaz, az pont a múlt hétvégén a Crystal Palace ellen.
A Leicester kezdte jobban a meccset, és már a 12. percben megszerezhette volna a vezetést, de Kelechi Iheanacho ziccerét a sérült Bernd Leno helyén parádézó Emiliano Martínez elképesztő bravúrral védte.
Az argentin kapus a legutóbb három bajnoki mérkőzésen nem kapott gólt.
A 21. percben a semmiből szerzett vezetést az Arsenal. Dani Ceballos tökéletes ütemű indítása után Bukayo Saka került helyzetbe, a 18 éves szélső középre centerezett, az érkező Pierre-Emerick Aubameyang pedig közelről a kapuba passzolt.
- A 18 éves Sakának ez már a 12 gólpassza volt a szezonban. Ennél csak Kevin De Bryune és Trent Alexander-Arnold adott többet az angol csapatok játékosai közül.
- Aubameyang pedig Thierry Henry után az Arsenal történetének második játékosa lett, aki két egymást követő szezonban is 20 gól fölött termelt - igaz, Henrynak ez sorozatban ötször sikerült.
Nem sokkal később Saka is gólt lőhetett volna, de az angol tinédzser közeli lövését Kasper Schmeichel hárította.
A 32. percben ismét a dán világklasszis volt a főszereplő.
Saka átadása után Alexandre Lacazette lőtt 11 méterről, de Schmeichel a jobb alsó sarokból földöntúli bravúrral piszkálta ki a francia csatár lövését.
Az Arsenal a második félidőt is jól kezdte. Az 52. percben Schmeichelnek kellett védenie David Luiz bal alsó sarokba tartó szabadrúgását.
Három perccel később egyenlíthetett volna a Leicester.
Xhaka labdavesztése után a góllövőlista élén álló Jamie Vardy tálalt középre, az érkező Iheanacho kapáslövését azonban Martínez újabb bravúrral hárította.
A folytatásban a Leicester irányította a játékot, de a 68. percben kis híján az Arsenal lőtt újabb gólt. David Luiz csúsztatott meg egy szögletet, a kapu előtt ólálkodó Lacazette pedig közelről a hálóba pöckölt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.
A 75. percben emberhátrányba került az Arsenal.
A 71. percben a Lacazette helyére beálló Eddie Nketiah nagy lelkesedésében labdát akart szerezni, de az első megmozdulásával agyonrúgta James Justint, majd kétpercnyi videózás után Chris Kavanagh játékvezető is úgy döntött, hogy megtekinti az esetet, és azonnal kiállította az Arsenal játékosát.