A busz a Nyugati-pályaudvar felé tartott. A lap információi szerint a Margit-híd budai hídfőjénél lévő megállójánál
négy külföldi szállt fel a buszra, majd az egyikük betörte a busz ablakát.
A helyszínre azonnal megérkeztek a rendőrök, akik rendőrautóval elállták a busz útját, majd megpróbáltak szót érteni a külföldiekkel.
Nem sokkal később megérkezett a BKK egyik munkatársa is, aki a rendőrökkel közösen próbált kommunikálni a külföldiekkel, akik hevesen gesztikulálva igyekeztek megértetni magukat.
A rendőrök jelenleg kihallgatják őket, illetve felveszik az adataikat.
A lapnak megszólalt az egyik szemtanú is: elmondta, hogy egyáltalán nem tűntek idegesnek vagy feszültnek az utasok, ám egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az egyikük betörte az ablakot. Azt azonban nem tudta megmondani, pontosan mi is történhetett.