Tombol a brüsszeli őrület: a fiatal fiúk után már a lányokat is feláldoznák Ukrajnáért

Európa jövője, megmaradása jelenleg a tét, ami kiemeli a békepárti szuverenisták megerősödésének szükségességét Brüsszelben. Sajnos egyre több európai vezető beszél atomfegyverekről – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég tanácsadója arról is beszélt, hogy a brüsszeli vezetők körében teljesen eluralkodott a háborús pszichózis, az orosz-ukrán konfliktusra a saját háborújukként tekintenek, és – mint azt többször kijelentették – minden eszközzel támogatni kívánják Ukrajnát. Leszögezte: bár a nyugati politikusok Európa védelmére hivatkozva szokták emlegetni az atomfegyverek bevetésének lehetőségét, valójában Oroszország nem fenyegette meg Európát atomtámadással, erről csak a nyugati országok vezetői beszélnek egyre többet. Ha bármely fél atomháborút indítana, az azonnal magával hozná a III. világháborút, ami minimum Európa, de akár a teljes fejlett világ pusztulását eredményezné.

Manfred Weber egyre többször beszél a kötelező európai sorkatonaságról. Az EP-választások után állítólag már napirendre is vennék a javaslatot az unióban. Van arra jogi lehetőség, hogy ezt bevezessék, és kötelezővé tegyék a tagállamok számára?

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 4. cikk (2) bekezdése szerint az unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Így különösen utóbbi az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Ez a rendelkezés világosan rávilágít, hogy a nemzeti biztonság a tagállamok kizárólagos felelőssége, ami magában foglalja a katonai és védelmi kérdéseket is. A kötelező sorkatonaság bevezetése közvetlenül érinti a nemzeti biztonságot, ezért ez a tagállamok hatáskörébe tartozik, és nem az EU hatáskörébe.

Magyarország Alaptörvényének E) cikk (2)-(3) bekezdése szintén mérvadó. A (2) bek. szerint Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. Az e bekezdés szerinti hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.

Az EU a tagállamok által az alapszerződésekben ráruházott határain belül intézkedhet az alapszerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Az arányosság elvének megfelelően az EU fellépése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami az alapszerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges.

Az EU közös kül- és biztonságpolitikája külön szabályok és eljárások hatálya alá tartozik, és egyhangú döntést igényelnek az Európai Tanácsban.

A kötelező sorkatonaság bevezetése egy olyan politikai döntés lenne, amihez az egyhangúság elengedhetetlen, és mindenki támogatása egy ilyen kérdéskört illetően elég valószínűtlen. 

A brüsszeli elit már a nőket is besorozná
Fotó: AFP/Gian Marco Benedetto

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 42. cikkének (2) bekezdése alapján a közös biztonság- és védelempolitika magában foglalja egy közös uniós védelempolitika fokozatos kialakítását. Ez, amennyiben az Európai Tanács egyhangúlag úgy határoz, közös védelemhez vezet. Ebben az esetben az Európai Tanács a tagállamoknak ajánlja egy ilyen határozatnak az alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadását. Ez a cikk lehetőséget ad a közös uniós védelempolitika fokozatos kialakítására, de csak az Európai Tanács egyhangú határozata alapján. 

Még ha ilyen határozat is születne, az csak ajánlás lehet a tagállamok számára, hogy azt az alkotmányos követelménynek megfelelően fogadják el. Ezen információk alapján az EU jelenlegi jogi és politikai keretei nem teszik lehetővé, hogy kötelező sorkatonaságot vezessenek be. A döntés a tagállamok hatáskörében marad, és minden ilyen volumenű módosítás jelentős európai szintű politikai konszenzust igényel.

Ha mégis elfogadnák valahogyan a javaslatot, de hazánk nem akarja itthon kötelezővé tenni, akkor van lehetőség ennek ignorálására? 

Ahogy az fentebb kifejtésre került, a közös védelempolitikára vonatkozó döntésekhez egyhangú döntés szükséges az Európai Tanácsban. Ha Magyarország nem támogatja a kötelező sorkatonaság bevezetését, akkor az ilyen döntés nem fog megvalósulni az egyhangúság hiányából fakadóan.

Az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése rögzíti, hogy a nemzeti biztonság területén kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek a tagállamok. Ebből az következik, hogy 

azon tagállamok megtagadhatják a kötelező sorkatonaság bevezetését, amelyek úgy érzik, hogy az sérti a nemzeti szuverenitásukat. 

Az EUMSZ 42. cikk (2) bekezdése alapján az Európai Tanács csak ajánlást tehet, tehát nem írhatja elő a tagállamoknak a kötelező sorkatonaság bevezetését. Ez alapján, amennyiben Magyarország nem kívánja kötelezővé tenni a sorkatonaságot, úgy jogában áll figyelmen kívül hagyni az ilyen jellegű ajánlást.

Miért aggasztó, hogy európai atomfegyverről beszélnek az uniós vezetők? Ez közelebb visz Oroszország elrettentéséhez – ahogyan ők mondják –, vagy éppen ellenkezőleg: tovább eszkalálják vele a konfliktust?

Az, hogy atomfegyverek bevetéséről beszélnek uniós vezetők, főleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, az atomhatalom Franciaország elnöke, rendkívül aggasztó és veszélyes, így a háborút eszkalálja, és végső soron a világháború kockázatát hordozza magában.

Bár a nyugati politikusok Európa védelmére hivatkozva szokták emlegetni az atomfegyverek bevetésének lehetőségét, valójában Oroszország nem fenyegette meg Európát atomtámadással, erről csak a nyugati országok vezetői beszélnek egyre többet. 

Amennyiben egy ilyen atomháború bekövetkezne, az az öreg kontinens végét jelentené. Ha bármely fél atomháborút indítana, az azonnal magával hozná a III. világháborút, ami minimum Európa, de akár a teljes fejlett világ pusztulását eredményezné. A civil és katonai áldozatok száma a II. világháború során 50-70 millió fő közé volt tehető. Akkoriban még nem használtak atomfegyvereket (az első két atombombát Hirosimára és Nagaszakira dobták le 1945. augusztus 6. és 9-én), így egy atomháborúban a potenciális áldozatok száma felbecsülhetetlen. Atomfegyvereket csak az Egyesült Államok használt operatívan Hirosima és Nagaszaki bombázásai során a II. világháború végén, amely támadások közvetlenül 100.000 és 220.000 fő közötti halálos áldozatot követeltek.

1996. július 8-án a hágai Nemzetközi Bíróság egy jogi véleményt adott ki,  amelyben megállapította, hogy az atomfegyverrel való fenyegetés vagy annak alkalmazása általában véve sérti a fegyveres konfliktusokban alkalmazandó nemzetközi jog szabályait.

A Bíróság ebben a véleményében azt is kimondta, hogy tekintettel a nemzetközi jog jelenlegi állapotára és a rendelkezésére álló tényekre, a Bíróság nem juthat végérvényes következtetésre a tekintetben, hogy az atomfegyverrel való fenyegetés vagy annak alkalmazása jogszerű vagy jogellenes lenne-e szélsőséges körülmények között, ha például egy állam fennmaradása a tét. Ugyanebben a dokumentumban a Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy nincs olyan nemzetközi jogforrás, amely kifejezetten engedélyezi vagy tiltja a nukleáris fegyverekkel való fenyegetést vagy alkalmazásukat, de az ilyen fenyegetésnek vagy használatnak összhangban kell lennie az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi humanitárius jog elveivel.

A hágai testület azt is egyértelműsítette, hogy általános kötelezettség van a nukleáris leszerelésre. Ez nem visz közelebb Oroszország elrettentéséhez, az oroszok a napóleoni háborúk során, valamint az I. és a II. világháborúban sem riadtak meg az őket megtámadó európaiaktól – sőt győzni tudtak.

Tehát a háború még évekig elhúzódhat?

2022-es adatok alapján, Oroszország lakossága 144 millió fő, míg Ukrajnáé 38 millió volt. Oroszország az Egyesült Államok mellett a legjelentősebb atomhatalom, valamint a Szovjetunió fennállása és a hidegháború alatt rengeteg fegyvert halmozott fel, a fegyvergyártás pedig máig jelentős az országban. Mindezek fényében, Ukrajna győzelme ezen konfliktusban elképzelhetetlen, a nyugati támogatások és fegyverszállítmányok miatt viszont a háború még évekig is elhúzódhat, milliós áldozatokat szedve.

Önmagában a nukleáris fegyverek használatának felvetése is komoly veszélyt hordoz, hiszen amint azt látja az egyik atomhatalom (Oroszország), hogy vele szemben egy másik atomhatalom (pl. Franciaország vagy USA) nukleáris fegyverek alkalmazásáról értekezik, az azonnal felfokozottabb (hadi) állapotot és jelentős eszkalációs kockázatot jelent. 

Európa jövője, megmaradása jelenleg a tét, ami kiemeli a békepárti szuverenisták hangjának megerősödésének szükségességét Brüsszelben. Sajnos egyre több európai vezető beszél atomfegyverekről.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szerint „Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén”, Andrzej Duda lengyel elnök pedig kijelentette, hogy országa készen áll a nukleáris fegyverek telepítésére. A nyugati szárazföldi csapatok bevetése kapcsán, Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes elmondta: Európa ezzel egy világháborúba sodródna bele, amelyért Emmanuel Macron elnök lenne a felelős. Jól látjuk, hogy önmagában „csak” a nyugati katonák bevetése is világháborúhoz vezetne, az atomfegyverkezés esetében ez garantált.

Mi az oka, hogy a brüsszeli és európai vezetők tulajdonképpen a halálba küldenék a férfiakat, a fiatalokat?

A legfrissebb hírek szerint a júniusi európai parlamenti választások nyomán felálló új Európai Parlament egyik fontos jogalkotási feladata lenne, hogy az első témák között megtárgyalják a kötelező európai sorkatonaságot. Ez egy teljesen más logikát tükröz, mint a magyar kormány szilárdan békepárti és szuverenista álláspontja, Brüsszel sajnos egyre inkább csak a háborús megoldásokban gondolkodik például ahelyett, hogy a súlyos, véres harcok sújtotta Ukrajnában a mielőbbi tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését sürgetné.

A professzionális jellegű európai hadsereg létrehozásának ötletét, az erről folyó vitát korábban egyébként a magyar kormányfő is támogatta, azonban hazánk távlatos koncepciójában az ilyen nagyszabású projekteket mozgató alaplogika nem máson alapul, mint a biztonságon és a védelmen, mint fő prioritásokon, ami merőben eltér a háborúpárti logikától.

A brüsszeli vezetők körében teljesen eluralkodott a háborús pszichózis, az orosz-ukrán konfliktusra a saját háborújukként tekintenek, és – mint azt többször kijelentették – minden eszközzel támogatni kívánják Ukrajnát. 

Bár Európa (és ezáltal Franciaország) érdeke elvitathatatlanul az, hogy a bő két éve zajló háború végre véget érjen, nem pedig az, hogy egyik vagy másik fél győzelmet arasson, Macron mégis kijelentette február végén, hogy „mindent megteszünk annak érdekében, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút”, és azt is hozzátette, hogy „nem szabad levenni az asztalról a csapatok Ukrajnába küldésének gondolatát, ha ez szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk a győzelmét”.

Macronhoz hasonló álláspontot képvisel Jens Stoltenberg, NATO főtitkár, aki szerint „a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtás és képzés koordinálásában. Abban is egyetértünk, hogy Ukrajnának hosszútávon kiszámítható pénzügyi támogatásra van szüksége.” Nemrégiben Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a NATO-csapatok jelenléte Ukrajnában nem elképzelhetetlen, Lloyd Austin, a  Pentagon vezetője pedig egyenesen azt mondta, „ha Ukrajna elbukik, úgy gondolom, hogy a NATO összecsap Oroszországgal.”

Hol tart most a nyugati fegyverek és támogatások küldésének kérdése Ukrajna számára?

Március 15-én találkozott egymással a francia elnök, a lengyel miniszterelnök és a német kancellár („weimari háromszög”). Ezen „csúcs” alkalmával a résztvevők megállapodtak, hogy fegyvereket fognak beszerezni Ukrajna számára a teljes világpiacon, bővítik saját gyártási kapacitásaikat, elszívják a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételeket, és közösen ellátják Ukrajnát nagy hatótávolságú rakétatüzérséggel. 

A brüsszeli bürokraták már rég nem az európai emberek és Európa, hanem a globalista nagytőke érdekében cselekednek, akik pedig profitálnak a fegyverszállításból, a háborúból és annak elhúzódásából. Egyes háborúpárti politikusok már a nőket is besoroznák, amely elképzelésüket a nemek közötti egyenlőséggel indokolják (itt fontos megjegyezni, hogy a nemek közötti egyenjogúság Európában már rég megvalósult, egyenlő viszont soha nem lehet két természetes személy, hiszen két egyforma ember sem létezik), valójában azonban ezen elgondolás mögött két ok húzódhat meg.

1. Tudják, hogy katonailag Európa önmagában nem elég ahhoz, hogy erőt tudjon demonstrálni Oroszországgal szemben (pl. a német hadseregből jelenleg több tízezer katona hiányzik, jelenleg 180 ezren szolgálnak és a Bundeswehr igénye nagyjából 250 ezer fő lenne), ezért minden humán erőforrást bevetnének.
2. Rendkívül alacsony azoknak a száma, akik nem hogy Ukrajnáért, de akár a saját országuk védelme érdekében hajlandóak lennének fegyvert fogni.

Mit mutatnak a felmérések? Harcolnának az emberek a saját hazájukért?

A Stern német hetilap megbízásából 2023 decemberében készült felmérés szerint a németek csupán 17 százaléka lenne „határozottan” kész arra, hogy katonai támadás esetén fegyverrel védje meg hazáját, illetve 19 százalék mondta azt, hogy „valószínűleg” így tenne, míg 21 százalék valószínűleg nem lenne kész arra, hogy támadás esetén fegyvert fogjon, 40 százalék pedig biztosan nem, vagyis Németország nagyjából a lakosság harmadára számíthatna, ha az országot támadás érné – a harcot elutasító emberek száma csaknem kétszer akkora, mint 2022 májusában volt, ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy a németek is látják az Ukrajnában zajló pusztítást. 2024 áprilisában az ukrán Rating közvélemény-kutató a Gallup Internationallel együttműködve vizsgálta, hogy egyes államokban a lakosság hány százaléka lenne hajlandó fegyverrel megvédeni a hazáját. Európán belül a legkisebb harci hajlandóságot (50 százalék alatt) Ausztriában, Bulgáriában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban mérték.

Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina / MTI/EPA/Valda Kalnina

Macron után egy újabb francia politikus először mondta ki, hogy francia fegyverekkel kell megtámadnia Ukrajnának az oroszokat. Ez milyen következményekkel járhat? Jogilag hogyan ítélhető meg ez a lépés?

Egy ilyen kijelentés vitathatatlan, hogy aggodalomra ad okot. Fontos megemlíteni, hogy ez a nyilatkozat nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott ország hivatalosan is háborút indítana egy másik ország ellen. A nemzetközi jog szempontjából az ENSZ Alapokmánya 2. cikkének 4. pontja (az erőszak alkalmazásának tilalma) kiemelendő, mely szerint a Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell.

Az ENSZ Alapokmányának 51. cikke az önvédelmet kivételként ismeri el az erőszak alkalmazásának tilalma alól, így ez a rendelkezés kifejezetten lehetővé teszi, hogy egy állam erőszakot alkalmazzon egy másik állam fegyveres támadása esetén. Ez a feltétel az ukrajnai háború esetében teljesül az ukránok – és nem például a franciák – tekintetében, ugyanakkor az Ukrajna részéről tanúsított önvédelemnek szükségesnek és az agresszió jelentette veszéllyel arányosnak kell lennie a nemzetközi jog szerint.

A francia politikusok ezen felelőtlen nyilatkozatai az ukrajnai háború eszkalációjának lehetőségéről szólnak, vagyis annak veszélyéről, amit a konfliktus kiterjedésének vagy erőszakosságának növekedése jelentene, akár szándékosan, akár előre nem tervelten, amíg az végül a meglévő katonai erőkkel – és újak bevonásával – elérhető legteljesebb, erőszakos világháborúba nem torkollik.

Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel–francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn Varsóban. Mi az oka, hogy a Nyugat, és a háborúpárti országok öntik a pénzt Ukrajnába, habár láthatóan annak egyre kevésbé van látható eredménye?

Függetlenül attól, hogy mi történik most a frontvonalon, a fosszilis energiahordozókban utazó nyugati nagyvállalatok kiemelkedő nyertesei az ukrajnai háborúnak, és számos nyersanyag, köztes termék és szállítási szolgáltatás ára is jelentősen megemelkedett, de nemcsak a szoros értelemben vett, háborúpárti Nyugat egyes szektorainak nyereségéről van szó, hiszen a háborúnak a kiskereskedelemre gyakorolt pozitívabb hatása – egy kutatás adatai szerint – leginkább Lengyelország, Csehország és Észtország gazdaságán volt markánsan érezhető az elmúlt időszakban, ez tehát az ottani gazdasági tevékenységek profitját jelenti.

Az európai energiaválság legnagyobb nyertese az Egyesült Államok, de nem kizárólag az amerikai palagázbiznisz miatt, hanem mert számos európai vállalat is, a jóval stabilabb energiaárak miatt a tengerentúlra helyezte át a tevékenységét. Emellett meg kell említeni, hogy a nagy fegyvergyártóknak a háborúpárti amerikai külpolitikára gyakorolt hatása brutális mértékben megnőtt, ők ma már abszolút nyertesei az egyre feszültebbé vált európai helyzetnek. Az Egyesült Államok külföldi fegyvereladásai így meredeken emelkedtek tavaly, a rekordösszegű 238 milliárd dollárt érték el 2023-ban, miután az ukrajnai háború jelentősen megmozgatta a keresletet; az amerikai külügyminisztérium januári jelentése alapján a Biden-kormányzat maga közvetlenül tárgyalt 81 milliárd dolláros fegyverértékesítésről, ami 56 százalékos – szédületes mértékű – növekedés 2022-hez képest.

Kiképzésen lévő ukrán katona lő egy aknavetővel
Fotó: Wojtek Radwanski / AFP

A brüsszeli, háborúpárti hatalmi elit így mára – az európai kontinens saját stratégiai gazdasági és biztonsági érdekeinek védelme helyett – lényegében az amerikai üzleti és külpolitikai érdekek kiszolgálójává vált, és kártékony tevékenységével ma elsősorban a nyugati fegyveripart és energiabizniszt szolgálja, és jórészt ebbe a körbe tartozik a lengyel–francia műholdprogramról szóló haditechnikai projekt is.

Franciaország egyébként is aktív a régióban, például 2021 végén egymilliárd euró (azaz közel 400 milliárd forint) értékben egy megállapodást írt alá Macron elnök a horvát kollégájával multifunkciós vadászgépeladásról. A nyugati hadiiparral tehát egyre inkább felfegyverezni akarják Európa keleti felét, ebben közös irányt mutatnak már a francia és angolszász stratégiai törekvések. Továbbá, azáltal, hogy egyes államok támogatást nyújtanak Ukrajnának, ezen országok befolyása a támogatásokkal együtt növekszik a térségben. A külső befolyás révén egy ország hozzáférést nyerhet más piacokhoz és forrásokhoz, ami gazdasági előnyöket hozhat ezen országok számára. Az így nyert kereskedelmi megállapodások és beruházások révén jelentős gazdasági növekedést lehet realizálni – persze jelen állás szerint elsősorban a tengerentúlon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK