Képtelen lefékezni a részvénypiac

Wall Street, tőzsde, stock exchange, USA, gazdaság
Traders work during the closing bell at the New York Stock Exchange (NYSE) on February 7, 2020 at Wall Street in New York City. (Photo by Johannes EISELE / AFP)
Vágólapra másolva!
Az idei év igen komoly kilengéseket hozott a részvénypiacon, a gyors összeomlástól a hirtelen felívelésig. Az S&P 500 index azonban mára maga mögött hagyta a mínuszokat, és új mindenkori csúcshoz közelít. A Goldman Sachs elemzői pedig úgy látják, a következő időszakban még további erősödés várható.
Vágólapra másolva!

Az amerikai nagybank most úgy számol, az S&P 500 részvényindex 3600 ponton fejezheti be az évet, amivel 20 százalékos emelést jelent a legutóbbi prognózishoz képest. Ráadásul a Goldman Sachs nincs egyedül az optimizmusával – írja a 24/7 Wall St.

A Goldman mellett a First Franklin nemrég 3500 pontot jósolt az S&P 500-nak, és jelezték, még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt összejöhet az új történelmi rekord. A Cannacord Genuity szerint a következő 12 hónapban a minimum célár 3300 pont, vagyis az elemzők itt is készülnek az új csúcsra.

Az erős várakozásokat egyébként tovább fűti, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve lényegében felső korlát nélküli élénkítő programot élesített, vagyis példa nélküli összeget pumpálhat a gazdaságba – és ezzel a részvénypiacra is.

Mindenesetre az általános optimizmus elég különös időszakban ütött be. A koronavírus-járvány miatti mélypontot március második felében érte el a piac, majd azt követően több mint 50 százalékos emelkedés jött. Ráadásul nagyon sok befektető lemaradt a nagy felívelésről, noha voltak olyan részvények, melyek kifejezetten erősen teljesítettek a lejtmenet idején is. Ezek voltak azok a vállalatok, melyek kimondottan profitáltak abból, hogy tömegek kényszerültek otthon maradni a járvány miatt.

Az S&P 500 részvényindex idei alakulása Forrás: Investing.com

Jóllehet az idei évben még számos kockázati tényező fenyegetheti a részvénypiaci felfutást, a Goldman elemzői szerint a befektetők jelentős része elsősorban a 2021-re várt masszív gazdasági fellendülésre készül. A banknál jövőre 30 százalékos erősödést várnak az S&P 500 vállalatok profitjaiban, 6,4 százalékos amerikai GDP-növekedés mellett.

Az S&P 500 index hétfőn 3382 ponton zárt, ami alig marad el a februárban elért, 3393,52 pontos mindenkori csúcstól. A záróár tekintetében az eddigi rekord 3386,15 pont.

Ezzel együtt az amerikai részvénypiac jelenlegi sajátossága, hogy az indexek felfutását néhány részvény igen erősen befolyásolja.

Egyes óriásvállalatok ugyanis akkora súlyt képviselnek az indexekben, hogy egyedül is meg tudják mozgatni a mutatókat.

Jelenleg az amerikai tőzsdén négy olyan vállalat van, melynek piaci értéke 1000 és 2000 milliárd dollár közé esik (Apple, Amazon, Microsoft, Alphabet - a Google anyavállalata), ugyancsak négy részvény értéke 500 és 1000 milliárd dollár között mozog, valamint durván 80 olyan cég van, amelynek kapitalizációja 100 és 500 milliárd dollár között áll.