Kiderült: áprilisban százezer új beteg volt egy nap alatt Nagy-Britanniában

koronavírus, egyesült királyság, nagy-britannia
Koronavírus-tesztre várakoznak emberek egy kijelölt egészségügyi intézmény bejárata előtt Londonban 2020. szeptember 21-én.
Vágólapra másolva!
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzöttségi számot regisztrálták csütörtökön Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 6634 új fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal.

Naponta közel 300 ezer tesztet végeznek

A nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mértek ennél magasabb számot is, ráadásul

az akkori tesztelési kapacitás a jelenleginek hozzávetőleg az 5-8 százaléka volt.

Akkoriban 15-20 ezer napi koronavírusteszt elvégzésére volt lehetőség; az egészségügyi tárca csütörtöki adatai szerint a jelenlegi napi szűrési kapacitás megközelíti a 300 ezret.

A minisztérium szakértőinek becslése szerint az áprilisi tetőzés idején az új koronavírus-fertőzöttek száma valójában napi 100 ezer felett járt Nagy-Britanniában.

A brit statisztikai hivatal (ONS) széles körű felmérésekre alapozott számításai szerint a jelenlegi, sokkal nagyobb szűrési kapacitás a naponta előforduló új fertőződések felét mutatja ki, de az új koronavírus-fertőzöttek napi száma így sem sokkal több az áprilisi tetőzési időszakra valószínűsített szám 10-12 százalékánál.

Több mint 40 ezer halálos áldozat

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az előző egy napban 40-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.

Koronavírustesztre várakoznak emberek egy kijelölt egészségügyi intézmény bejárata előtt Londonban Forrás: MTI/EPA/Will Oliver

Ez július 14. óta a legmagasabb napi halálozási szám - aznap 44-en haltak meg -, áprilisban azonban voltak olyan időszakok, amikor naponta 1200-nál több halálos áldozata volt a betegségnek Nagy-Britanniában.

Csütörtök estére átlépte a 19 milliót a brit egészségügy által eddig elvégzett koronavírustesztek száma;

ezek közül 416 363-nak az eredménye lett pozitív.

A halálos áldozatok száma 41 902.

Szlovákiából, Dániából és Izlandról érkezőknek is karanténba kell vonulni

A brit közlekedési minisztérium csütörtök este bejelentette, hogy levette a karanténkötelezettség alól mentesített országok listájáról Szlovákiát, Dániát és Izlandot, mivel a brit kormány megítélése szerint nőtt a koronavírus-fertőzés behurcolásának kockázata ezekből az országokból.

A brit kormány sorra veszi le erről a listájáról a közép- és kelet-európai országokat a koronavírus-járvány terjedésére hivatkozva.

A Magyarországról Nagy-Britanniába utazóknak szeptember 12. óta szintén karanténba kell vonulniuk, nem sokkal korábban pedig Csehország, Szerbia és Szlovénia is kikerült azoknak az országoknak a csoportjából, amelyekből elkülönítési kötelem nélkül be lehet utazni Nagy-Britanniába. A brit kormány által júliusban összeállított mentességi listán eredetileg 59 ilyen ország szerepelt, köztük Magyarország.

London azonban már az eredeti lista közzétételével egy időben jelezte, hogy az országcsoport összetételét folyamatos felülvizsgálat alatt tartja.

Az általános meghatározás szerint egy ország akkor kerül le erről a listáról, ha a százezer lakosra jutó, újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzöttek napi száma huzamosabban meghaladja a húszat.