Megváltoznak a beutazás szabályai Szlovéniában

koronavírus, vírus, járvány, maszk, védőfelszerelés, hőmérő, Szlovénia, Ljubljana
Egészségügyi dolgozó megméri a hőmérsékletét egy ljubljanai nőnek.
Vágólapra másolva!
Szlovénia a jövő héttől enyhít a beutazási szabályokon, a vörös jelzésű országokból érkezők is elkerülhetik a kötelező hatósági karantént, amennyiben rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel - közölte a helyi sajtó vasárnap.
Vágólapra másolva!

A szlovén kormány korábbi rendelete szerint

a vörös besorolású országokból érkező állampolgárok számára kötelező volt a házi elkülönítés, és az nem volt kiváltható negatív PCR-teszttel.

A zöld listán szereplő országokból korlátozás nélkül be lehet utazni Szlovéniába.

Forrás: AFP/Jure Makovec

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint

szombaton 159-cel 5360-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, pénteken 184 új esetről számoltak be.

Egy új haláleset történt, így a betegségben összesen eddig 147-en haltak meg. A diagnosztizált betegek közül 80-an vannak kórházban, közülük tizenhetet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 1678. A járvány megjelenése óta 217 448 tesztet végeztek el, az elmúlt 24 órában 1917-et.

Horvátországban egy nap alatt 190-nel nőtt és elérte a 16 197-et az azonosított fertőzöttek száma. Pénteken még 212 új esetről számoltak be.

Három idős, krónikus beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 272-re nőtt, 14 609-en viszont már meggyógyultak.

Kórházban ápolnak 280 beteget, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: AFP/Denis Lovrovic

Az aktív betegek száma 1316, és 9372 ember van hatósági karanténban. A járvány kezdete óta a valamivel több mint négymilliós országban 292 969 tesztet végeztek el, ebből 3945-öt az elmúlt 24 órában.