Magyar család otthonába törtek be migránsok éjszaka, a falubeliek rettegésben élnek

Vágólapra másolva!
Egy ötfős horgosi család házába törtek be a migránsok az éjszaka közepén, az édesanya ébredt fel a zajokra. A falubeliek rettegnek, tehetetlennek érzik magukat.
Vágólapra másolva!

A vajdasági magyarok számára sajnos egyre megszokottabb, hogy a migránsok elhagyatott házakba törnek be. Azonban legutóbb egy olyan házat választottak, ahol a fényekből látszott, hogy többen is otthon voltak.

Az édesanya a Ripostnak azt mondta,

arra ébredt fel, hogy valaki motoszkál a hálószobájuk melletti szobában.

Két fia és egy lánya van, először azt hitte, az egyik gyerek keres valamit.

„Kiszóltam, hogy mit keres, de nem kaptam választ. Utána bejött a hálószobába, de mivel a szemembe világított, és csak egy fekete baseballsapkát láttam megvillanni, amilyen az egyik fiamnak is van, így még mindig azt hittem, hogy a gyerekem keres valamit" – mesélte a nő.

Az édesanya elindult, hogy körülnézzen, majd döbbenten látta, hogy nyitva van a bejárati ajtajuk, a fiókjaik pedig kihúzva.

„Azonnal ébresztettem a férjem, és hívtam az ébren lévő nagyfiamat.

és a rendőrség is hamar kiért, de nem sikerült elkapni a betörőket. Szerencsére csak a pénzt vitték, a tárcákat az iratokkal együtt eldobták, így azok meglettek" – mondta az anya.

A nő szerint Horgos körül nagyjából 300-400 migráns él most.

A faluőr azt mondta, látásból ismeri a betörő migránsokat, így mikor másnap észrevette őket, azonnal hívta a rendőrséget.

– mondta az édesanya.

Elmondása szerint nemcsak pénzt, hanem ruhákat is loptak. Mivel nincs náluk papír, a rendőrök kénytelenek kiengedni őket, ők pedig tudják, hogy bármit megtehetnek, büntetlenül.

– mondta.

A Ripost információi szerint

egy hete egy fiatal, horgosi lányt zaklatott egy migráns.

Az utcán követte és a telefonján pornót mutogatott neki. A lány gyorsan hazaszaladt, bezárkózott, majd hívta a faluőrt, aki lány udvarában kapta el a migránst.