Nagyon meglepő dolog derült ki Magyarországról

Vágólapra másolva!
Dr. Mandeep Rai a BBC és a Reuters egykori tudósítójaként szinte a világ minden részét bejárta. Világszerte elismert szaktekintélyként most könyvével egy 101 országon átívelő érzelmi és intellektuális utazásra hívja az olvasót. Ennek célja, hogy értékiránytűt adjon ahhoz, mit és miként mérlegeljünk életünk nagy döntései előtt.
Vágólapra másolva!

Gyakran feltesszük a kérdést, vajon miként hozhatnánk ki magunkból a lehető legjobbat, és miként élhetnénk a legtartalmasabb életet. Dr. Mandeep Rai úgy látja, a válasz megtalálásához nélkülözhetetlen az értékek feltérképezése. Az értékek az élettapasztalataink, személyes törekvéseink, családi örökségünk és kulturális beágyazottságunk összességét képviselik. Ezek határozzák meg a pályát, a partnert, az életmódot és a célokat, amelyeket választunk magunknak, sőt a világlátásunkat is.

Dr. Mandeep Rai a befektetési bankok világában indult, majd a kockázati tőke, a nemzetközi fejlesztés, később pedig a televíziós újságírás irányába mozdult el karrierje.

Közel 150 országba látogatott el, ahol testközelből látta, miként alakítják az értékek egy-egy ország és lakói életét. Véleménye szerint bárhová is látogat az ember, mindenhol jelen van valami teljesen nyilvánvaló, ám mégis kimondatlan kulturális nyelv, amely a mindennapi élet megannyi területét irányítja.

Tetten érhető mindenben, kezdve attól, ahogyan egy ország a különféle jelentős eseményekre reagál, egészen addig, ahogyan az egyének és a helyi közösségek kapcsolatba lépnek egymással.

Forrás: Pallas Athéné Könyvkiadó

Legyen szó az amerikai vállalkozószellemről, a dán egyenlőségről vagy éppen a magyar versenyszellemről, a kötet megmutatja számunkra, hogyan építhetjük be saját életünkbe az egyes országokra jellemző értékeket, valamint hogy hogyan láthatjuk magunkat a világ szemén keresztül. Az eredmény egy újszerű és könnyen olvasható gyűjtemény, amely segít megvilágítani azokat az értékeket, amelyek a legfontosabbak, továbbá tartós és jelentős változást képesek előidézni a saját életünkben és a világ működésében egyaránt.

A szerző az értékeket öt csoportba rendezve, a kötetben szereplő 101 ország mindegyikét besorolja, a rájuk legjellemzőbb érték alapján.

Ennek rendszerében Magyarországot a közösségi értékek csoportba sorolta, és a versenyszellem kifejezést kapcsolta hozzá.

Hogyan ültethetjük át a gyakorlatba mindazokat az ismereteket, amelyeket a 101 ország 101 legfőbb tékének megismerése során szereztünk? Erre a kötet végén nagyon praktikus, lépésről lépésre vezető kalauzt is kapunk.