Beszorult egy hajóroncsba, és megfulladt egy búvár a Kanári-szigeteken

búvár
Vágólapra másolva!
Halállal végződött az a merülés, amelyet egy búvárcsapat hajtott végre, hogy megnézzen egy hajóroncsot, amely a Kanári-szigetek egyik kikötőjénél süllyedt el.
Vágólapra másolva!

A csoport egy vezetett búvártúrán vett részt Gran Canaria fővárosának, Las Palmasnak a kikötőjénél. A csapat a Los Narcóticosnak elnevezett hajóroncsokat kereste fel, amelyeknek egyébként semmi közük a kábítószerhez: nevüket a mélység miatt kapták, ahol már érezhető a búvárokat fenyegető mélységi mámor.

A búvárok bementek a Soo Yang nevű halászhajóba, amely 1990-ben süllyedt el, és most a feje tetején fekszik 41 méteres mélységben.

Az alábbi videón megnézheti a tenger mélyén fekvő Soo Yang hajót.

A kaland azonban rosszul végződött, mert a búvárok egyike beszorult a hajóba, és nem tudott visszamenni a többiekkel. Társai értesítették a tengeri mentők különleges egységét, akik a helyszínre siettek, de

már csak a halál tényét sikerült megállapítaniuk.

Mivel a holttest egy nehezen megközelíthető helyen volt, ahol a látási körülmények is rosszak voltak, csak másnap tudták a felszínre hozni.

A rendőrség nyomozást indított a búvároktató esetleges hanyagságának megállapítására, illetve az áldozat búvárfelszerelésén felfedezett hiányosságok miatt – írja a Canarian Weekly.