Az amerikai szélsőbaloldal szerint már az ókori római császárok is a fehér felsőbbrendűség szimbólumai

Vágólapra másolva!
Octavianus-Augustus és Marcus Aurelius nagy római császárok szobrainak az eltávolítását követeli az amerikai Brown Egyetem campusáról egy szélsőbaloldali diákokból álló bizottság. Érvrendszerük szerint a római császárok emlékművei „a fehér felsőbbrendűség" és a „gyarmatosítás szimbólumai".
Vágólapra másolva!

A szélsőbaloldal által meghirdetett „cancel culture" (a tagadás kultúrája) jegyében a Rhode Island állambeli Province városában található Brown Egyetemen a diákok egy része dekolonizációs bizottságot alakított, első intézkedésként pedig

felszólították az oktatási intézmény vezetését, hogy távolítsák el a campusról két nagy római császár, Octavianus-Augustus és Marcus Aurelius szobrait,

mivel azok szerintük a „fehér felsőbbrendűség" és a „gyarmatosítás" szimbólumai. A dekolonizációs bizottság kéri ebben a diáktanács támogatását is - írja a román G4Media hírportál amerikai forrásokra hivatkozva.

null

null

A szélsőbaloldali diákok érvrendszere teljesen nonszensz, hiszen

az ókori Rómában nem létezett faji alapú rasszizmus, a birodalomépítés pedig nem tévesztendő össze a gyarmatosítással.

Rómában a rabszolgaság intézményrendszerének semmi köze sem volt a bőrszínhez, ez a fajta megközelítés csak a XVI. századtól jelentkezett, de Octavianus-Augustus i. e. 63 - i. sz. 14 között, míg Marcus Aurelius i. sz. 120-180 között élt. Az a megközelítés is hibás, hogy a „fehérségük" miatt emeltek volna szobrokat a nagy római császároknak, valójában Octavianus-Augustus teremtette meg a császárságot, elhozva a Pax Romana időszakát, míg a filozófus császárként emlegetett Marcus Aurelius pedig a tudomány fejlesztése mellett megvédte a birodalmat a külső ellenségtől.

null

null

A szélsőbaloldali egyetemisták már azt is indítványozták, hogy az eltávolított szobrok helyére fekete és indián művészek alkotásai kerüljenek.

Octavianus-Augustus emlékművét a Brown Egyetem campusán 1906-ban, míg Marcus Aureliusét 1908-ban emelték.

A fehér Jézus-ábrázolások megsemmisítését követeli egy magát feketének hazudó fehér aktivista

A G4Media cikke emlékeztet rá, hogy szintén a cancel culture jegyében Shaun King író, BLM-aktivista a közösségi oldalain gyakran arról értekezik, hogy

meg kell semmisíteni a fehér Jézus-ábrázolásokat, mert szerinte Jézus nem volt fehér.

Véleménye alapján a fehér Jézus-ábrázolás a rasszizmus, illetve a fehér felsőbbrendűség jelei.

Shaun King Forrás: AFP/2019 Getty Images/Scott Eisen

Shaun Kinghez már több botrány is kapcsolódik. Ahogy arról az Origo is beszámolt, még a nyár elején kiderült, hogy

nincsenek afroamerikai felmenői, valójában fehér, aki hamisan feketének állítja magát.

Az is nyilvánosságra került, hogy sokkal több adományt fogadott el, mint amennyi az adóbevallásában szerepelt. Korábban a radikális baloldali Bernie Sanders aktivistája volt, de jelenleg Joe Biden demokrata elnökjelölt támogatására buzdít.