Megverte és kizárta az erkélyre a saját anyját egy szegedi férfi

Vágólapra másolva!
Egy szegedi férfi összeveszett az anyjával, bántalmazta majd kizárta az erkélyre. Később a fürdőszobába zárta, és ellopta a telefonját.
Vágólapra másolva!

A férfi együtt élt az idős anyjával, akinek több betegsége is volt. Június 28-án hajnalban a férfi felháborodott az anyja egyik kijelentésén, ezért

a hajánál fogva kirángatta az ágyából és kizárta a 3. emeleti lakás erkélyére.

Közben azt követelte tőle, hogy adja neki vissza a pénzét. Másfél óra múlva kiment az erkélyre, megragadta az asszonyt a nyakánál és a korláthoz szorította. Ennek hatására visszaadta neki a 20 ezer forintot.

Ezek után a férfi belökdöste a fürdőszobába és rázárta az ajtót, és 1 órán keresztül nem engedte ki onnan.

Magához vette az asszony telefonját, és követelte tőle a PIN-kódot, de nem tudta megadni. Végül a férfi a 45 ezer forintos telefonnal együtt elment a lakásból. Az asszonynak 8 napon belül gyógyuló sérülései lettek.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy ellen elkövetett könnyű testi sértés, személyi szabadság megsértése, valamint kifosztás miatt emelt vádat a férfi ellen, aki letartóztatásban van.