A Manchester United elleni győztes Bajnokok Ligája csoportmeccs után a PSG brazil sztárja, Neymar elejtett egy félmondatot, miszerint szívesen játszana újra együtt a Barcelona legjobbjával, Lionel Messivel - írja a BBC.
Amit igazán akarok, hogy Messivel újra egy pályán játszhassak, és hogy újra örömet okozhassak neki a gyepen.
- mondta a korábbi csapattárs.
Neymar szerint nem probléma, hogy Messi pont az ő posztján játszana. Számára csak az fontos, hogy jövőre együtt léphessenek pályára a párizsiak színeiben.
A Barcelona ideiglenesen kinevezett elnöke, Carlos Tusquests szerint az argentin aranylabdástól már a nyáron meg kellett volna válniuk a katalánoknak. Messi a nyáron már jelezte, hogy elhagyná a klubot, és hogy a szerződésében szereplő záradék ezt lehetővé tenné számára. Az FC Barcelona szerint viszont ez nem így van, és 700 millió euró alatt nem engedné el a játékost. Messi szerződése jövő nyáron jár le, onnantól bárhova ingyen eligazolhat.
Ha csak a gazdasági indokokat nézem, Messit már a nyári átigazolási szezonban eladtam volna
- mondta el Tusquets.
Az elnök szerint így a csapat bérköltségein is tudtak volna faragni, és rengeteg pénzt is kaphattak volna a labdarúgóért. Ehhez viszont az edzői stábnak is a belegyezését kellett volna adnia, de az elnök szerint ez már nem az ő hatásköre.
Mbappé és Di María árából futná Messire
Neymar 2017-ben hagyta ott a Barcelonát világrekordnak számító 200 milliós eurós átigazolási díj fejében, holott a spanyol klub nem akarta eladni a brazilt. Neymar indokának sokan azt nevezték meg, hogy ki szeretett volna lépni Messi árnyékából és egy másik csapat vezéreként akart Bajnokok Ligáját és Aranylabdát nyerni. Ez nem sikerült, és nyáron újból vissza akart térni Barcelonába.
A francia futball szakíró, Julien Laurens szerint a párizsiak a 21 éves csatár, Kylian Mbappé és a 32 éves argentin támadó középpályás, Angel di María árából vennék meg a hatszoros aranylabdás Messit.
Nem tudod egyszerre fizetni Messi, Di María és Mbappé bérét. Inkább elengeded Di Maríát, Mbappét pedig eladod a Real Madridnak, és hozhatod Messit.
- mondta el Julien Laurens.
Az új elnök maradásra bírhatja Messit?
Joan Laporta és Victor Font a két jelölt a Barcelona elnöki székére. Mindketten elmondták, hogy szeretnék megtartani a klub legtöbb gólját szerző játékosát. Guillem Balague spanyol sportújságíró szerint azonban ez nem igaz:
Messit nem érdekli, hogy ki lesz az új elnök. Ő korábban tisztán jelezte a klubnak, hogy menni akar.
Neymarnak még másfél éve van a szerződéséből. Őt és Messit elvinni a Manchester City-hez, a Juventushoz, az Inter Milanhoz, vagy a Chelseahez szinte lehetetlen feladat lenne. Mbappét a Real már jó ideje kerülgeti, és az ő távozásával utat nyithatna Messi leigazolásának. Az újságíró szerint Párizs több szempontból is megfelelő lehet az argentin játékosnak. Több spanyolul beszélő játékos van a keretben és Messi új kihívások elé állhatna egy versenyképesebb kerettel.