Fodor Beatrix zenei tanulmányait Koblenzben és Budapesten folytatta. A Zeneakadémián 2000-ben diplomázott Pászthy Júlia növendékeként, majd Grazban és Bécsben vett részt posztgraduális képzéseken. Az Operában már főiskolásként is láthatta a közönség Ceprano grófné szerepében a Rigolettóban, 2006 óta pedig rendszeres fellépője az intézmény produkcióinak.
Repertoárján Mozart operái mellett Erkel, Wagner és R. Strauss művei találhatók meg, valamint rendszeresen hallható koncerteken és oratóriumokban. Nevét külföldön is ismerik,
több nemzetközi verseny díjazottja, és fellépett Ausztria, Németország, Hollandia, valamint az Egyesült Államok színpadain.
Szemerédy Károly 11 évesen került a Magyar Állami Operaház Gyermekkarába, énektanulmányait is itt kezdte László Margit tanítványaként, majd a Madridi Énekakadémián folytatta. A madridi Teatro Realban igen fiatalon bemutatkozott: 2007-ben a Borisz Godunovval debütált Levitszkij szerepében. Ezt követően
fellépett Varsóban, Velencében, Torinóban, és kiemelkedő esemény volt számára a Perui Operafesztiválon való szereplése, ahol a Tell Vilmos címszerepe hozott átütő sikert Juan Diego Flórez partnereként. 2008-ban Magyarországon az év énekesévé választották.
A Magyar Állami Operaházban 2014-ben mutatkozott be Szokolay Vérnász című operájában, később Bizet, Erkel, Puccini és R. Strauss operáiban is színpadra lépett. Goldmark Sába királynője című darabjában is sikert aratott nemcsak hazánkban, de Tel-Avivban is.
Az est művészeti vezetői: Kováts Andrea és Valkai Andrea
Műsorvezető: Gyüdi Melitta
Zongorán közreműködik: Kálvin Balázs