Merényletet terveztek a szerb államfő ellen

Russian Defence Minister Sergei Shoigu's meeting with Serbian Prime Minister Aleksandar Vucic landscape HORIZONTAL
Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt vezére mára európai szinten is mérsékelt politikusnak számít
Vágólapra másolva!
Merényletet terveztek Aleksandar Vucic szerb államfő ellen január végén, ezért az államalapító, Stefan Nemanja (Nemanja István) szobrának január 27-i ünnepélyes leleplezésekor a rendőrség különleges egységének több mint 850 tagja biztosította a védelmét - jelentette be Bogdan Pusic, a bűnügyi rendőrség igazgatóságának vezetője a szerb sajtó hétfői beszámolói szerint.
Vágólapra másolva!

A rendőrségi vezető vasárnap este arról is beszélt, hogy a merényletet a megszerzett információk szerint azok a bűnözői csoportok tervelték ki, amelyek tagjait az utóbbi napokban a rendőrség letartóztatta.

Az üggyel összefüggésben február 4-én a belgrádi rendőrség tizenhét embert fogott el, akiket szervezett bűnözéssel, gyilkossággal, rablással, zsarolással és drogkereskedelemmel gyanúsítanak. A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként. A szervezet vezetője, Velja Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta.

Aleksandar Vucic először 2014-ben, miniszterelnökké választásakor

hirdetett harcot a szervezett bűnözés ellen, azóta több bűnözői csoportot is felszámoltak a hatóságok.

A legutóbb tavaly október 20-i beszédében tért ki arra, hogy Szerbia nem kerülhet bűnözők kezébe, és az állam nem engedheti meg, hogy bűnözői csoportok irányítsák.

Aleksandar Vucic szerb államfő Forrás: Sputnik/Vadim Savitskii

Aleksandar Vucic ellen a rendőrségi beszámolók szerint már 2016 októberében is merényletet terveztek. Az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő politikus szüleinek háza közelében találtak fegyvereket, amikkel állítólag a merényletet tervezték, ám a nyomozás végül letartóztatások nélkül zárult.

Az utóbbi néhány hónapban több alvilági leszámolás is történt a szerb fővárosban, de a bűnözői csoportok vezetői mindeddig szökésben vannak.

Az ügy élénk érdeklődést váltott ki Szerbiában és a régióban, mert az országban volt már példa arra, hogy egy vezető politikus merénylet áldozata lett: 2003-ban Zoran Djindjic akkori miniszterelnököt a szerbiai kormánypalota hátsó udvarából nyíló bejárata előtt lőtték le, egy 180 méterre lévő épületből, amikor éppen kiszállt az autójából.