Az elmúlt öt évben mintegy 40 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje

forint, 500 forint, ötszáz, pénz, bankjegy, MNB, magyar, illusztráció, papírpénz
Vágólapra másolva!
Intenzív bérfelzárkózás zajlott az elmúlt években, miután a szociális partnerek és a kormány 2016-ban megkötött megállapodásának eredményeként csaknem 40 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek Magyarországon - írta a Világgazdaság keddi számában a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Csaknem kétszer akkora mértékű volt a reálbér-emelkedés az elmúlt öt évben, mint 1990 és 2010 között.

A hazai keresetek 2013 óta tartó növekedése a rendszerváltás óta a leghosszabb folyamatos, megszakítás nélküli bővülés

- olvasható a lapban.

Mint írták,

tavaly novemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete bruttó 438 200 forint volt,

9,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A decemberi adatokat a héten közli a KSH, az év egészében bruttó 400 ezer forint körül alakulhatott az átlagbér, a fizetések reálértelemben vett növekedése tavaly elérhette a 6 százalékot.

Mindez azt is jelenti, hogy az idei lehet a kilencedik egymást követő év, amikor nő a keresetek vásárlóereje - mutattak rá.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) által tető alá hozott bérmegállapodásról azt mondta: azt a hosszú távú célt tűzték ki 2016-ban, hogy

a hatéves bérmegállapodás végére legalább 40 százalékkal emelkedjenek a reálkeresetek Magyarországon.

Ha a koronavírus-válság hatásait kivesszük, akkor ez a célkitűzés gyakorlatilag teljesült - tette hozzá.

Tavaly novemberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete bruttó 438 200 forint volt, 9,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Forrás: Shutterstock