Több mint 6 százalékkal nőtt a reálkereset a tavalyi évben

új forint bankjegyek
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer és tízezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete tavaly decemberben 449.400 forint volt, 10,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020-ban a bruttó átlagkereset 403.600, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkere mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért 3,3 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon 96 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a KSH közlésére reagálva.
Vágólapra másolva!

A decemberi reálkereset 7,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 2,7 százalékos inflációval számolva. Az átlagkereseteket átlagosan 66 100 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 383 300 forintra becsülhető, 10,3 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A decemberi nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 298.900, a kedvezményeket is figyelembe véve 308.000 forintot ért el.

A vállalkozásoknál 472.900 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset, 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 71 ezerrel, 3,2 százalékkal volt kevesebb. A költségvetési szektorban 6,5 százalékos volt a keresetek közfoglalkoztatottak nélkül számolt emelkedése és bruttó 425.800 forintot tett ki, az alkalmazottak száma 0,2 százalékkal nőtt.

2020-ban a KSH közlése szerint:

a teljes munkaidőben alkalmazásban állókbruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 403.600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 414.500 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 268.400, a kedvezményeket is figyelembe véve 277.200 forintot ért el.

A reálkereset 6,2 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,3 százalékos növekedése mellett.

Hat százalék feletti mértékben emelkedett tavaly a reálkereset Magyarországon Forrás: MTI/Oláh Tibor

Bodó Sándor az M1 műsorában mindehhez hozzátette, a következő időszakban a bérek mérsékeltebb emelkedésére számítanak a koronavírus-járvány hatásai miatt. Az államtitkár szerint ezt a folyamatot bizonyítják a minimálbér-tárgyalások is, amelyek áthúzódtak az idei évre.

Az államtitkár emlékeztetett, a tárgyalások eredményeként idén a minimálbér bruttó értéke 167.400, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 219 000 forintra emelkedett.

Közölte,

az idei és a 2010-es adatok összevetése azt mutatja, hogy a polgári kormány tevékenysége alatt a minimálbér 128 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 145 százalékkal emelkedett.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője annak a fontosságát emeli ki a friss kereseti adatok alapján, hogy a várakozásokat felülmúlva, és

a járvány ellenére is 10,6 százalékkal nőttek a bruttó bérek decemberben.

Továbbra is tartotta a vírus előtti dinamikát a hazai bérnövekedés a teljes munkaidőben dolgozó munkavállalók esetében, 2016 óta pedig 61,4 százalékos a rendszeres bérek növekedése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!