Palik László közölte az orvosi véleményt Szabó Franciskával, mindenki dermedten hallgatta

Franciska, Exatlon
Vágólapra másolva!
Az Exatlon egyik legnépszerűbb játékosa pár napja sérült meg.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Szabó Franciska a csütörtöki versenynap elején megsérült, mentőautó vitte el, kórházban vizsgálták. Elsőre kiderült, hogy törés nincs, de a versenyző reccsenést-roppanást hallott a bokájában.

Franciska akcióban TV2

A hétfői napon Palik László a verseny előtt érdeklődött Franci hogyléte felől, majd közölte, hogy az orvosi konzílium megvolt, „jó pár napos gyógyulási folyamat" vár a versenyzőre. „Pihenned kell, nem ugrálni, az orvosok szerint majd visszatérhetsz a versenybe" – biztatta a Bajnokok játékosát.

Szavazzon!

Örül annak, hogy Franciska marad az Exatlonban?