Nőttek az orosz gyémántipari óriás eladásai

gyémánt, Alrosa, Dubai, aukció, 2021
Vágólapra másolva!
A gyémántékszerek iránti kereslet élénkülést mutatott 2021 elején, ami magával húzta a csiszolatlan gyémántok iránti kereslet növekedését is. Az idei év első két hónapjában a gyémántértékesítés 802 millió dollárt tett ki, ennek a nagy része nyers gyémánt volt, csiszolt gyémántot csupán 21 millió dollár értékben adtak el, adott tájékoztatást a vezető orosz gyémántipari kitermelő, az Alrosa.
Vágólapra másolva!

A nyersgyémántok értékesítése 5,5 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, míg

a csiszolt gyémántoké háromszorosára nőtt a tavalyi év ugyenezen időszakához képest.

Mindezek ellenére a teljes gyémánteladás 16 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, amikor is 430 millió dollár értékben adott el a vállalat gyémántot.

Illusztráció Forrás: ALROSA/Andrey Rudakov

A gyémántipar újjáéledésének egyik első jele volt hogy az orosz cég történetének egyik legnagyobb gyémántját bocsátotta árverésre márciusban: a közel pingponglabdányi méretű, 242 karátos gyémántritkaság kikiáltási ára valamivel 2 millió dollár felett lesz, és az aukció március 22-én zárul.
Az év első nagy gyémántbörzéjén egyébként az Alrosa 104 nyers gyémántot értékesített, vagyis összesen mintegy 1500 karátot, 10 millió dollár értékben.