Történelmi döntést hozott a norvég kormány, amikor elfogadták a világ első hajóalagútjának terveit, vagyis hamarosan megkezdődhet az építkezés.
A Stad Ship Tunnel nevű projekt átvágná a Stad-félszigetet, így akár 25,5 méter széles hajók is elkerülhetik a norvég partok egyik legveszélyesebb útvonalát
– írja a gCaptain.com.
A számítások szerint a teljes projekt összesen 2,8 milliárd norvég koronába kerül majd, ami nagyjából 330 millió dollárnak felel meg. Az építkezés 3-4 éven belül érhet véget. Az illetékes norvég hatóság úgy számol, hogy ebben az évben sikerül megvásárolni a szükséges területeket és ki tudják választani a kivitelezőket. Az építkezés tehát reálisan 2022-ben kezdődhet meg.
A Stad hajóalagutat a félsziget legszűkebb pontján, egy nagyjából 1,7 kilométeres sziklán „robbantják" majd át. Az alagút nem fogja lerövidíteni a félsziget körüli utazási távolságot,
a célja sokkal inkább az, hogy a hajók elkerülhessék a Stadhavet-tengert, ahol az Északi- és a Norvég-tenger találkozik. Ez a szakasz ugyanis Norvégia partjainak legveszélyesebb területe.
Az alagút terve egyébként már évek óta napirenden van, de eddig folyamatosan elvetették. Az elmúlt években viszont az új kutatások lendületet adtak a projektnek, amelyet hivatalosan 2017-ben indítottak el.
Ha tehát minden a tervek szerint alakul, akkor a világ első hajóalagútja 2025-26-ban készülhet el.