Vágólapra másolva!
A német bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának pénteki nyitómeccsén az RB Leipzig fogadta hazai pályán a Hoffenheim csapatát. A gólnélküli első félidőt követően a második félidő hosszabításában Poulsen gólját visszavonták, így nem született gól a találkozón. Az RB Leipzig hazai pályán csak döntetlent játszott a Hoffenheim csapatával.

A Bundesliga 2020/2021-es szezonjából már hat forduló van hátra, és mivel a Bayern München a legutóbb mecccsén csak döntetlent játszott az Union Berlin ellen, így Gulácsi Péterék csapata csak öt pont távolságra van a bajnoki címvédőtől. A lipcseieknél Gulácsi Péter mellett a magyar válogatott másik alapembere, Willi Orbán is kezdőben kapott helyet.

Az első negyedóra után alakult ki az első nagyobb hazai helyzet: Emil Forsberg fejelte a kapu felé a labdát egy szabadrúgásst követően. Két perccel később Nkunku került óriási helyzetbe a Hoffenheim tizenhatosán belül, de a lövésébe beleléptek a vendégvédők, így nem sikerült megszereznie a vezetést az egyre lendületesebben támadó RB Leipzignek.

Az első félidő utolsó utolsó tíz percében inkább a középpályán folyt a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A lipcsei csapatnak mindig az utolsó passzát sikerül megakadályoznia a vendég Hoffenheimnek, hogy abból nagyobb helyzet tudjon kialakulni a vendégek kapuja előtt.

Dani Olmo sem tudott segíteni a csapatán az első félidőben Forrás: AFP/Odd Andersen

Az utolsó öt percben már idegesen is játszottak a hazaiak. A lipcsei Dani Olmo durván szabálytalankodott az egyik vendégjátékossal szemben egy labdaszerzés közben. A 41. percben Sabitzer kapáslövése csak pár méterrel ment mellé,

de az első félidőben a bajnoki címre hajtó RB Leipzig nem tudta megszerezni a vezetést

A második félidőben is inkább a szabálytalanságok voltak sűrűbbek a meccsen. A 65. percben a hazaiak játékosa, Sabitzer vállalkozott lövésre a tizenhatosról, de a lövés után a jobb kapufa mellett ment ki a labda. A 72. percben Sorloth lőtt fölé nagy helyzetben.

Hiába próbálta cserékkel felrázni csapatát az RB Leipzig csapata, Julian Nagelsmann, csapatának nem sikerült megszerezni a győztes gólt a meccs hajrájában,

mivel Yussuf Poulsen hosszabításban szerzett gólját a videóbíró visszavonta.

A Bayern München négy ponttal vezet a RB Leipzig előtt a bajnokságban, de a bajnoki címvédő egy meccsel kevesebbet játszott.

Bundesliga, 29. forduló

RB Leipzig-Hoffenheim 0-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista