Nagyon lassan halad az oltás Japánban

virus vaccines Horizontal
Hiába egyeztek meg több gyártóval is, eddig csak a Pfizer vakcinája kapott engedélyt Japánban
Vágólapra másolva!
A japán kormányfő kérte a Pfizer amerikai gyógyszergyártót, hogy szállítson a szigetországnak a korábbi megállapodásokon felüli, pótlólagos oltóanyagot, hogy fel lehessen gyorsítani a koronavírus elleni védőoltások beadását.
Vágólapra másolva!

Szuga Josihide helyi idő szerint szombaton, miután Washingtonban tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel, telefonon beszélt Albert Bourlával, a Pfizer vezérigazgatójával. A felek "gyakorlatilag megegyeztek" - mondta el a japán kormány koronavírus elleni oltási kampányért felelős minisztere vasárnap egy televíziós beszélgetős műsorban.

A miniszterelnök állítólag azt kérte a Pfizer-vezértől, hogy a gyógyszergyártó szeptemberig szállítson le annyi oltóanyagot, amely Japán teljes felnőtt lakossága számára elegendő, továbbá, hogy gondoskodjon a vakcinák kiszámítható, pontos érkezéséről.

Egyelőre csak a Pfizert engedélyezték

Japán a Pfizeren kívül az amerikai Moderna és a brit-svéd AstraZeneca gyártóval kötött előzetes megállapodást, de eddig egyedül a Pfizer oltóanyagát engedélyezték. A tokiói kormány közlése szerint

314 millió adag oltóanyagot kötöttek le.

Hiába egyeztek meg több gyártóval is, eddig csak a Pfizer vakcinája kapott engedélyt Japánban Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

Japánban február közepén kezdték el beadni a koronavírus elleni oltásokat, de nagyon lassan haladnak, egyelőre

mindössze a lakosság kevesebb mint 1 százalékát oltották be, többek között az oltóanyag hiánya miatt.

Az illetékes miniszter szerint májustól az eddiginél nagyobb mennyiségben fog érkezni vakcina Japánba. Miután tartani lehetett attól, hogy nem lesz elegendő az egészségügyi személyzet az oltási kampány felgyorsításához, a kormány nemrégiben lehetővé tette, hogy a már nyugdíjas ápolók is részt vehessenek az oltásban.

Szombaton 4532 esetet jelntettek

Japánban az elmúlt időszakban ismét nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma; szombaton 4532 új esetet jelentettek, ezzel 525 ezerre nőtt az összes regisztrált megbetegedés a járvány kitörése óta. A halálos áldozatok száma 9584.

A japán vírushelyzetet azért is árgus szemmel figyelik szerte a világon, mert

idén július 23. és augusztus 8. között Tokióban rendeznék meg a tavalyról elhalasztott nyári olimpiát.