Svédországgal a gazdaság- és a védelempolitikai együttműködés is sikeres

LINDE, Ann; SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. április 27. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Ann Linde svéd külügyminisztert 2021. április 27-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Magyarország és Svédország együttműködésének sikerterületei a gazdaság- és a védelempolitika - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a budapesti sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Ann Linde svéd külügyminiszterrel.
Vágólapra másolva!

A magyar tárcavezető azt mondta, hogy

tavaly több mint 2 milliárd euró (726 milliárd forint) volt a két állam kereskedelmi forgalma, amely idén már most 32 százalékos növekedést mutat.

Magyarországon 225 svéd cég működik, ezek 15 ezer embernek adnak munkát. A svéd vállalatok egyre több kutatás-fejlesztési beruházást hajtanak végre - tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadja Ann Linde svéd külügyminisztert 2021. április 27-én Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A svéd cégeket azért is nagyon becsülik, mert a koronavírus-járvány idején a kormány támogatási programjával élve közülük 5 megvédett 4300 munkahelyet, amikor végrehajtott 7 milliárd forintnyi beruházást. Ezekhez a projektekhez az alacsony adókon túl a szakképzett munkaerő jelenléte és a politikai stabilitás is hozzájárul - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter közölte, hogy hamarosan egy új fejlesztést is be tudnak majd jelenteni.

Megjegyezte, hogy mindkét állam tagja az Európai Uniónak (EU), és bár Svédország nem lépett be az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe (NATO), szoros kapcsolatot ápol vele. Ezért "nem túlzás", hogy szövetségesnek hívják egymást - vélekedett Szijjártó Péter.

Magyarország Gripen vadászgépeket használ, amelyekkel nemcsak a saját légtérvédelmét biztosítja, hanem a balti államoknak és Szlovéniának is segít ebben - idézte fel. Hozzáfűzte: Pápán 23 svéd katona szolgál egy nemzetközi szállítási ezredben.

Ann Linde látogatásával méltatlan időszak végére tudtak pontot tenni, mivel legutóbb 9 éve járt Magyarországon svéd külügyminiszter. Bár EU-s értekezleteken havonta találkoznak, fontosak a kétoldalú megbeszélések is, mert bizonyos kérdésekről másként gondolkodnak - mondta.
Kitért arra, hogy Svédország adja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökségét, Magyarország pedig a jövő hónapban veszi át az Európa Tanács (ET) elnökségét. Mindez különösen fontos most, amikor fokozódik a feszültség Kelet és Nyugat között - tette hozzá.

Szijjártó Péter azt mondta, támogatják a svédek elnökségét az EBESZ-ben.

Az ET közelgő magyar elnökségével kapcsolatban közölte: kiemelt szerepet szánnak a nemzeti kisebbségek védelmének. Támogatják Ukrajna területi integritását, azt azonban semmiképpen sem fogadják el, hogy a magyar közösség jogait folyamatosan megsértik az ország keleti részében folytatott harcok során, ezért azt remélik, hogy az EBESZ a nemzetközi jogok garantálására törekszik majd.
Magyarország az ET elnöklése során fontosnak tekinti továbbá a gyermekek és a családok védelmét, mivel a kiberbűnözés célpontjai.

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Ann Linde svéd külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. április 27-én Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Ann Linde azt hangoztatta, hogy mindig képesnek kell lenni a nyílt párbeszédre. Így történt kedden, amikor a jogállamiságról tárgyaltak. Fontos volt, hogy meg tudták vitatni az emberi jogok és a genderpolitika kérdéseit Magyarországon - mondta.

Felidézte, hogy tavaly ünnepelték a két állam diplomáciai kapcsolatai felvételének 100. évfordulóját.
Magyarországon erőteljes a svéd üzleti jelenlét, jelentősek a befektetések, és a védelempolitikai együttműködés is szoros - erősítette meg Ann Linde.

Az EBESZ-t és az ET-t létfontosságúnak nevezte Európa biztonsága, jóléte szempontjából.

A svéd miniszter szükségesnek mondta, hogy a Nyitott Égbolt egyezmény továbbra is működőképes maradjon.

Úgy vélekedett: a koronavírus-járvány megmutatta, mennyire fontos az együttműködés.

Lényegesnek nevezte, hogy mindenki megkapja a védőoltást Európában.

Ann Linde közölte, hogy a migrációról, az éghajlatról és az EU szomszédságpolitikájáról is tárgyaltak.
Kérdésre felelve a svéd miniszter megerősítette, hogy civil szervezetek képviselőivel is találkozik kedden. Nem titok, hogy bizonyos kérdésekben kormánya másként gondolkodik, mint a magyar kabinet - mondta.