Murray barátnője is a strandon volt amikor látta, hogy párját is elnyelik a habok.
A nő ekkor azonnal értesítette a rendőrséget. A hatóságok gyorsan a helyszínre siettek, de sajnos akkor már a három bajba jutott emberen nem lehetett segíteni.
Nem lehetünk elég hálásak a hősies cselekedetéért. Sajnos az áramlat olyan erős volt, hogy nem tudta megmenteni a bajba jutott apát és fiát, sőt, ő is bajba került, olyan jó és tiszta ember volt, mint a szándékai
- mondta Chad Chronister, Hillsborough megyei seriff.
Az apát és fiát egyelőre még nem sikerült azonosítani.
Ha vannak olyan területek, amelyeken egyértelműen tilos a fürdőzés, annak oka van, kérem a jövőben figyeljünk oda ezekre a táblákra.
- mondta Chronister.
Az eset óta a férfit Az Apollo strand hősének nevezik.