A vállalkozó szórólapon hirdetett tetőjavítást, a debreceni férfi így lépett vele kapcsolatba egy éve. Megállapodtak, hogy a vállalkozó és a társai megcsinálják a házán a tetőjavítási munkákat.
A vállalkozó, két társa egy negyedik személy tavaly, július 6-án mentek el a férfihoz. Ott a vállalkozó előleget kért a javításhoz szükséges anyagok megvásárlásához.
Ekkor megfigyelte, hogy a férfi a melléképületből hozta ki a pénzt.
Ezek után a tulajdonos és két munkás elment megvenni az anyagokat,
ez idő alatt a vállalkozó és a társa odament a melléképülethez, lefeszítették a lakatot, és egy műanyag dobozból elloptak 1.700.000 forintot.
Miután a munkások befejezték a javítást kocsival elhajtottak onnan. A kocsiban a vállalkozó és a társa elmondta a harmadik társuknak, hogy pénzt loptak a férfitól, majd odaadtak neki 160 ezer forintot.
A férfi nem sokkal később észrevette, hogy meglopták és értesítette a rendőrséget.
A nyomozás közben a vállalkozó felesége, két nappal később vissza adta az ellopott pénzt, így a kár megtérült.
Az ügyészség a vállalkozó és a társa ellen lopás, míg a harmadik munkás ellen orgazdaság miatt emelt vádat. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje a két férfit felfüggesztett börtönre, a harmadik férfit pedig bocsássa próbára.