Világbajnoki bronzérmes lett a női U19-es kosárlabda-válogatott

Történelmi sikert ért el a magyar válogatott
Vágólapra másolva!
Történelmi bronzmérkőzésre került sor vasárnap 17:30-kor a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, hiszen két olyan ország csapott össze a világbajnoki dobogós helyezésért, amely még sosem szerzett érmet a torna történetében – az csak hab volt a tortán, hogy a két gárdából az egyik a házigazda Magyarország volt, amely végül meg is szerezte a szépen csillogó érmet.

Az ellenfél a magas, agilis játékosokból álló Mali volt, amely egy 0-20-szal feladott Csehország elleni mérkőzés után (nem érkeztek meg időben a meccsre az afrikaiak) szépen összekapta magát, és egészen az elődöntőig menetelt, ahol Ausztrália állta útját.

A magyar lányok a 3-1-gyel abszolvált csoportkör után Olaszországot és Csehországot is nagy csatában ütötték el a továbbjutástól, majd a toronymagas esélyes Egyesült Államoktól 75-42-es vereséget szenvedtek, így érkeztek a bronzmeccsre, egyetlen európai csapatként. Cziczás László alakulata több nehéz helyzetet is jól reagált le a tornán, sokszor jól sáfárkodott szűk vezetésekkel, ezúttal pedig még egy utolsó, komoly erőpróba előtt állt.

Gyors, rohanós játékkal indult a találkozó, három perc alatt kilenc pontig jutottunk – Boros triplát, Madár pedig két duplát süllyesztett el az afrikaiak kosarában (9-6). Felváltva potyogtak a kosarak, végül 14-14-nél „állapodtak meg" egy időre a felek. Egyre több hiba csúszott a játékba, a kezdeti pontos dobások után nem igazán találtak be a csapatok. Rakita palánkos hármasával négy ponttal sikerült meglépnünk a negyed végére, 18-14-es fórral várhattuk a második etapot.

Történelmi sikert ért el a magyar válogatott Forrás: hunbasket.hu

4/10 hármassal kezdtük a mérkőzést, a másik oldalon 0/3 volt ez a mutató – mintegy előrevetítve a felek „harcmodorát". Erre ráerősítve Boros is beszórt egy távolit, amely már a harmadik volt a neve mellett, jól kezdett tehát nemzeti csapatunk. Holcz Rebeka két villanásával 30-20-ra vezettünk már, Krasovec harmadik személyije azonban árnyalta a képet – a sok betöréssel operáló afrikaiak ellen nagyon kellett a „légelhárítás". Boros tovább folytatta remek sorozatát, beszórta negyedik tripláját is, Cziczás mester pedig a zónavédekezésre szavazott a kintről látszólag gyengébben célzó ellenféllel szemben (33-24). Ezt azonban ki tudta passzolni Mali, bejuttatva a gyűrűig a labdát, így hamar „dobta" is a taktikát válogatottunk. A 16 pontos Kone és a 9 pontos Sangare dobta az ellenfél pontjainak javát, nálunk Boros abszolút húzóember volt eddig 14 egységével (35-28). Megfelezte korábbi tízes hátrányát Mali, de Boros találta meg szépen ziccerben Sitkut, aki egy „buzzer" közelit is elsüllyesztett, 42-31-es vezetéssel mehettünk nagyszünetre.

Négy támadás alatt négy labdát adtak el a csapatok, pontatlanná vált ismét a játék. Madár szedte vissza Boros dobását, a másik oldalon viszont még egy hármassal „büntették" zónánkat (47-40). 3/4 hármasnál járt már a negyedben Mali, de Dombai és Boros vették hátukra a csapatot, meghiúsítva a zöldek zárkózási kísérletét (54-43). Mintha egy másik csapat jött volna ki a második félidőre, két újabb hárompontost vágott be Mali. Krasovec jókor villant, visszaállt ezzel együtt is a 10 pont fölötti magyar előny az etap végére (62-49). Boros Júlia 17 egységnél járt 5/11-es triplázással, Dombai Réka 12-vel követte őt – a túloldalon Sika Kone 20-nál, Sangare 11-nél tartott.

A torna utolsó negyede következett magyar szempontból, egész pályás letámadással próbálta zavarni a mieinket Mali. Zónára is váltottak a zöldek, de ez sem működött, Boros tempója után Dombai kintről talált be (67-51). Egy 5-0-s futással még egy rohamot indítottak az afrikaiak, de Cziczás mester időkérése után Dombai újabb hármast szórt, ami a tizedik magyar találat volt távolról, majd a „cséká" Krasovecet is megtalálta egy gyorsindítást követően (72-56). Elérkeztünk az utolsó öt perchez, úgy tűnt, kézben van a meccs, és vele a történelmi bronzérem. Kéita tempójával a húszat is elérte a differencia, a hajrá így izgalommentesen alakult – legalábbis az eredmény szempontjából, ugyanis izgalomra bőven volt ok. A magyar női U19-es kosárlabda-válogatott bronzéremmel zárt a hazai rendezésű világbajnokságon, amellyel a korosztály valaha volt legjobb eredményét érte el Cziczás László alakulata.

A magyar válogatott kerete: Boros Júlia, Dombai Réka, Gyöngyösi Janka, Holcz Rebeka, Aya Kéita, Krasovec Lili, Madár Eszter, Miklós Melinda, Rakita Lili, Rozmán Lilla, Sitku Zsuzsanna, Telegdy Zsófia, Szövetségi kapitány: Cziczás László

FIBA női U19-es világbajnokság, 7. játéknap, bronzmérkőzés
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok

Magyarország - Mali 88-67 (18-14, 24-17, 20-18, 26-18)

Magyarország: Kéita 6, Boros 25/15, Dombai 18/12, Madár 6, Krasovec 10.
Csere: Telegdy 5, Miklós -, Rakita 3/3, Sitku 6, Holcz 9, Gyöngyösi -, Rozmán -. Edző: Cziczás László

Mali: F. Kone 5/3, Dabou 8/6, Sangare 15/3, S. Kone 25, Berthe 5.
Csere: Haidara 1, Sissoko 8/6, Kouyate -, Sanou -. Edző: Diakite Sory

(MKOSZ)