Jablonski a kelet-lengyelországi Biala Podlaska városban tett látogatása során újságíróknak megerősítette: a hatóságok az utóbbi időben a migrációs nyomás jelentős növekedését tapasztalják a lengyel-fehérorosz határon, és a Közel-Keletről Fehéroroszországon át az Európai Unió keleti határa felé irányuló bevándorlás erősödése szervezett akció.
A helyzetet a miniszterhelyettes a litván-fehérorosz határon fennállóhoz hasonlította, és prioritásnak nevezte a határok biztosítását.
Közben Mariusz Blaszczak szerdán a Twitteren tájékoztatott arról, hogy
a fehérorosz határon a lengyel hadsereg támogatja a határőrséget, a műveletben több mint kilencszáz katona vesz részt.
A lengyel belügyminisztérium szóvivője az MTI-nek is eljuttatott szerdai közleményében azt írta, hogy az összességében 418 kilométer hosszú lengyel-fehérorosz határ legveszélyeztetettebb, 187 kilométeres szakaszára más térségekben működő alakulatoktól vezényeltek át határőröket.
A határ közel száz kilométeres szakaszát eddig is szögesdrótos kerítés védte, most pedig újabb, ötven kilométer hosszú kerítés létesítését tervezik.
A lengyel-fehérorosz határszakaszon az utóbbi 24 óra alatt 138 illegális migránst tartóztattak fel.
Augusztus eleje óta 2100 migráns próbált illegálisan átjutni rajta.
A lengyel határőrség 1342 esetben megakadályozta a határátlépést, 758 személyt pedig feltartóztattak, és őrzött központokba szállították őket.
Július elejétől keddig 380 külföldit visszafordítottak Lengyelország területéről, ebben a számban benne vannak a származási országaikba visszatoloncoltak is - olvasható a belügyi közleményben.
Az EU külső határain fokozódó migrációs nyomásra tekintettel a lengyel kormány kedden elfogadta az illegális bevándorlásra vonatkozó jogszabályok módosítását, amely egyszerűsítené és meggyorsítaná a határátlépők visszafordítására vonatkozó eljárást.
A balti országok és Lengyelország, valamint az uniós szervek is azzal vádolják Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy
hibrid háborút folytat, és szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé,
válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.